A KTE ellen folytatjuk
Andrija Csirics szerint jól szolgálta a felkészülést a Kecskemét elleni meccsre a Jászberénnyel játszott bajnoki.
Nem volt kérdés
Végig vezetve szórtuk meg hazai pályán a Jászberényt, és nyertük meg a meccset 41 ponttal.
Újra nézők előtt
Szerdán este a Jászberényt fogadjuk, és hosszú hónapok után ismét a helyszínen szurkolhatnak drukkereink is.
Sokkoló harmadik negyed
A nagyszünet után tíz percre teljesen leblokkolt csapatunk Oroszlányban, amely így vereséget is szenvedett.
A harmadik meccsért harcolunk
Vasárnap a Lauber Dezső Sportcsarnokban fogadjuk a TF együttesét, az NBI. B Piros csoportjának 11.helyéért folyó párharc második meccsén.
A támadáson lesz a hangsúly
Szombaton Oroszlányban folytatjuk az alsóház küzdelmeit, a 7. forduló következik.
Budimir extrája döntött
Izgalmas mérkőzésen, Veljko Budimir kiváló játékának is köszönhetően legyőztük idegenben a Zalaegerszeget.
Egy utolsó csata a TF ellen
Két mérkőzés van hátra az NBI B-s együttesünknek a bajnokságból, a TF elleni párharcon dől el a 11. hely sorsa.
Fel kell őrölni a Zetét
Szerb centerünk, Veljko Brkics szerint képesek leszünk visszatalálni korábbi formánkhoz.
A nagyszünet után leblokkoltunk
A harmadik negyedben olyan nagy előnyt engedtünk a Kaposvárnak, amit később már nem volt esélyünk ledolgozni, így vereséget szenvedtünk.
Kaposváron javíthatunk
Rangadóra készül NB I.-es csapatunk, a Kaposvár vendégeiként nyernénk szombaton.
Itthon egyenlítenünk kell
A Baja elleni, idegenbeli vereség után csütörtökön, Pécsett próbálhatjuk meg kiharcolni a harmadik meccset az NB I. B Piros csoportjának alsóházi helyosztóján.
Események
2025. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-