Hírek, eredmények
Parázs mérkőzésen szerezte meg idei első győzelmét labdarúgó csapatunk
Nagyon kemény, a végére kiállításokkal tarkított mérkőzésen szerezte meg idei első bajnoki pontjait a PVSK. A két szomszédvár összecsapásából most a győzelmet nagyon akaró hazaiak kerültek ki jobban, de ebben a bajnoki kiírásban még háromszor találkozik egymással a két csapat.
Szombaton a Komló lesz labdarúgó csapatunk vendége
Mit lehet írni négy vereség, mindösszesen egy lőtt, és hat kapott gól után labdarúgó csapatunk következő bajnoki mérkőzése előtt, ismétlődő frázisok puffogtatása nélkül? Olyanokat persze lehet, hogy végre meg kell szerezni az első bajnoki pontokat, meg azt is, hogy fiatal csapatunknak nagyon kell küzdenie a Komló ellen, és így tovább, de a tények, tények maradnak.
Jobb helyzetkihasználással nyert a Villány
Az idei negyedik bajnoki találkozón sem tudott pontot, vagy pontokat szerezni a PVSK csapata. A Villány otthonban kétgólos vereséget szenvedtünk, elsősorban azért, mert a hazaiak harcossabban, magassági fölényüket maximálisan kihasználva játszottak ma.
Nehéz lesz Villányban begyűjteni az első bajnoki pontokat
Amitől tartottunk, bekövetkezett. Az első három bajnoki fordulóban nem sikerült pontot, vagy pontokat szereznünk, három vereséggel kezdte a Baranya Vármegyei labdarúgó bajnokságot a PVSK. Vasárnap Villányban is nagyon nehéz mérkőzés vár csapatunkra.
Harmadik vereségét is elszenvedte labdarúgó csapatunk
Az idei harmadik bajnoki találkozón sem tudott pontot, vagy pontokat szerezni a PVSK csapata. A Nagykozár otthonában hiába vezettünk már a 10. percben, a hazaiak még az első félidőben fordítottak, és meg is tartották előnyüket.
Vasárnap Nagykozárban kell megszerezni az első bajnoki pontokat
Két vereséggel kezdte a Baranya Vármegyei labdarúgó bajnokságot a PVSK. Vasárnap Nagykozárban az első győzelem megszerzésére készül csapatunk.
Labdarúgó utánpótlás eredmények - 35. hét
Két győzelem, két vereség a heti mérleg. Kiemelkedő egyéni teljesítmény Mitrovik Alexander (PVSK U19) négy lőtt gólja.
Ezúttal a hazai pálya sem jelentett előnyt
A második bajnoki találkozón is vereséget szenvedett a PVSK csapata. A Bóly vitte el a három pontot, úgy, hogy a második félidőben többet birtokoltuk a labdát, és csapatunk mindent megtett a győzelemért, de most sem sikerült gólt lőnünk.
Szombaton a Bóly csapata látogat a Verseny utcába
A hétvégen folytatódik a Baranya vármegyei labdarúgó bajnokság, a szerdán, a lenyugvó nyári nap sugarai által körülvett pogányi pályán sziporkázó játékkal továbbjutott csapatunk, az első fordulóban mérkőzés nélkül maradó Bólyt fogadja.
Tetszetős játékkal jutott tovább csapatunk a vármegyei kupában
A mérkőzést végig kézben tartva, olykor minden igényt kielégítő támadójátékkal, és az ellenfelet maximálisan tisztelve, teljesen megérdemelten nyert, és jutott tovább focicsapatunk.
Két bajnoki között egy kupameccs
A hétvégi megyei bajnokság nyitófordulójában vereséget szenvedett focicsapatunk, de a Baranya Vármegyei Kupa szerdai fordulójában már javíthat, ugyanis Pogányban, a III. osztályban játszó Bogád-Pogány SE ellen lépnek pályára fiaink.
Vállalható vereséggel kezdte a szezont labdarúgó csapatunk
Régi igazság, hogy hiába birtokolja többet a labdát az egyik csapat, a mérkőzést az nyeri, aki több gólt lő. Az évadnyitó találkozón a régi nagy ellenfél a PTE-PEAC otthonában, egygólos vereséget szenvedett csapatunk, úgy, hogy a második félidőben jelentős fölényben volt.
A hétvégén indul a bajnokság felnőtt csapatunk számára
Rendhagyó szezon kezdődik hétvégen a Baranya megyei labdarúgó bajnokságok történetében, soha ilyen kevés csapat nem volt még a mezőnyben. Különböző okok miatt, csupán nyolc együttes vesz részt az idei Vármegye I-es küzdelmekben.
Célegyenesben a felkészülés
A hétvégén rajtol labdarúgócsapatunk a vármegyebajnokság első osztályában. Schneider Gáborral, a PVSK vezetőedzőjével latolgattuk az esélyeket.
Győzelem utolsó felkészülési mérkőzésen
A hétvégi ünnep miatt pénteken játszotta soron következő - és a bajnoki rajt előtti utolsó -, előkészületi mérkőzését a PVSK, ezúttal a Siklós látogatott a Verseny utcába.
Ezúttal a PVSK nyert egy góllal
Két héten belül már második alkalommal játszott a PTE-PEAC második csapatával a PVSK labdarúgó együttese, most vendégként nyert 1-0-ra az egyetemisták ellen.
Egygólos vereség a dombóvári edzőmérkőzésen
Sorozatban játszik felkészülési mérkőzéseket a PVSK labdarúgó csapata, szerdán Dombóvárra látogattak el a fiúk, szombaton a PTE-PEAC második együttesének vendégei lesznek.
Egygólos vereség a délelőtti edzőmérkőzésen
A hétvégi felkészülési mérkőzésen, a PTE-PEAC második csapatát látta vendégül a Verseny utcában a PVSK labdarúgó csapata.
Győzelem a hétközi edzőmérkőzésen
Szerdán felkészülési mérkőzésen a Nagykozárt látta vendégül a PVSK labdarúgó csapata.
Barátságos mérkőzés, barátságos eredmény Horvátországban
A horvátországi Donji Miholjac csapatánál vendégeskedett a PVSK labdarúgó együttese. A végeredmény már az első félidőben megszületett, és megnyugtató, hogy a PVSK fiataljai jól helytálltak a felkészülésben előrébb tartó hazai csapat ellen.
Felkészülési mérkőzésen kikapott a felnőtt labdarúgó csapat Nagyatádon
Lejátszotta az új bajnokság kezdete előtti második felkészülési mérkőzését a PVSK Megye I-es labdarúgó együttese, ezúttal Somogy bajnokának otthonában lépett pályára a csapat.
Gólnélküli döntetlen az első edzőmérkőzésen
Lejátszotta a 2023/24-es bajnokság kezdete előtti első felkészülési mérkőzését a PVSK megye I-es labdarúgó együttese, ezúttal Harkányban lépett pályára a csapat.
Megkezdte a felkészülést felnőtt labdarúgó csapatunk
Sokan sokféleképpen értékelik a PVSK megye I-es labdarúgó csapatának elmúlt szezonbeli szereplését és az elért negyedik helyet, egy biztos rendhagyó lesz az idei bajnokság és már az első edzés is az volt.
Események
2023. szeptember
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v