Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

NB I. B-s csapatunk is rajtol

Az első fordulóban, ma kora este a MAFC-ot fogadjuk.

Ki ne emlékezne rá, hogy az NB I. B erősebbik, Piros csoportjában milyen viszontagságos volt az előző szezonunk? Az utolsó pillanatokban sikerült kiharcolnunk a bentmaradást, ami alaposan megedzette az idegeinket. Most azonban új szezon indul, és ha új a szezon, a remények is lehetnek újak.

Az mindenesetre biztos, hogy a játékoskeretben jócskán lesznek újak, mint, ahogyan a kispadon is. Idén ugyanis már Andrija Csirics vezeti B-s csapatunkat, és aki őt ismeri, az pontosan tudja, hogy nem az a feladós, megalkuvós típus.

Szükség is lesz az ő szellemiségére már az első körben is, ma kora este ugyanis a MAFC érkezik Pécsre. Az a MAFC, amely minden szezonnak úgy vág neki, hogy harcban akar lenni a feljutásért, ez pedig nyilván idén sem lesz másként. Persze erős ellenfél ellen a legjobb kezdeni, ahol a papírforma talán nem is szól mellettünk, így ugyanis teher és nyomás nélkül lehet játszani. Ma 17:30-tól kiderül, hogy mennyire sikerül felszabadultan pályára lépni csapatunknak.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap