Elsöprő harmadik negyed
Végig vezetve, a félidő után a tökéleteshez közelítő védekezéssel arattunk sima győzelmet a Fót ellen a bajnokság 22. fordulójában.
Kipihenten utazhatunk Fótra
Rövid szünet után a hétvégén folytatódik a bajnokság, NB I. B-s együttesünk a Phoenix-MT Fót csapatához látogat vasárnap.
Szép győzelemmel a négy között
Végig vezetve, jó játékkal győztük le a Fót gárdáját saját közönségünk előtt a Hepp Kupa negyeddöntőjében.
A négy közé jutás a tét
Két bajnoki forduló között csütörtök este is vérre menő tétmeccs vár csapatunkra, ezúttal a Phoenix-MT Fótot látjuk vendégül a Hepp Kupában.
Alaposan visszavágtunk a BKG-nak
Az elsőtől az utolsó percig remekül kosárlabdáztunk a BKG elleni bajnokin, aminek 52 pontos győzelem lett a jutalma.
Eljött a visszavágás ideje
Szombaton este a BKG csapatát látjuk vendégül a Szamosi Nándor Sportcsarnokban.
Egy évtizede vigyáz a csapatra
Vannak, akikről ugyan a mindennapokban kevesebb szó esik, azonban nagyon is fontos szerepet töltenek be együttesünk életében. Ilyen csapatorvosunk, Dr. Horváth Ádám is, aki már tíz éve van a PVSK kötelékében.
Ez nagyon rendben volt
Végig vezetve, a meccs nagy részében kifejezetten jó játékot bemutatva arattunk nagyon sima győzelmet Salgótarjánban.
A palánk alatti fölényt ki lehet használni
A bajnokság soros fordulójában Salgótarjánba látogatunk szombaton.
Az A csoportból igazoltunk játékost
Az élvonal újoncától, a Honvédtól érkezett hozzánk Takács Dániel, aki már csatlakozott is csapatunkhoz.
Mindenki bizonyíthatott
Végig vezetve arattunk magabiztos győzelmet a Veszprém ellen, a korábban kevesebbet játszók is megszórták magukat, és a csak 17 éves Radó Ádám is bemutatkozhatott a felnőttek között.
Komolyan vesszük a Veszprémet
A fájó, Vasas elleni vereség után szombaton hazai környezetben javíthatunk az NB I. B Piros csoportjában, a sereghajtó Veszprém látogat ugyanis hozzánk.
Események
2025. május
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
-