Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az első hely a tét

A Vasas elleni hazai rangadóval zárjuk az évet pénteken a Szamosi Nándor Sportcsarnokban, minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz szurkolóink támogatására.

Szűk egy héttel ezelőtt nehéz lett volna mosolygós arcot találni csapatunkban, hiszen a MAFC vendégeiként szezonbeli első vereségünket szenvedtük el. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a Vasas Akadémia együttese átvette a vezetést az NB I. B Piros csoportjának tabelláján – igaz, ha pénteken este hazai pályán le tudjuk gyűrni a fővárosiakat, akkor ez csupán időleges állapot lesz.

Szerencsére azért nem uralkodott el letargia a csapaton belül, a fiúk már a következő fontos feladatra koncentrálnak.


A csapat úgy látom jól reagált a vereségre, a héten ugyanis nagyon keményen dolgoztunk – mondta el egyik legrutinosabb játékosunk, Bíró Olivér. – Lehet, hogy senki sem várta el tőlünk, hogy veretlenül zárjuk az évet, de mi azért szerettük volna. Nem játszottunk jól a MAFC ellen, és talán nem is voltunk ott annyira fejben, ahogyan egy ilyen rangadón szükséges lett volna. Ezzel együtt ez nem a világvége, hiszen máris jön a Vasas. Meg kell verni őket, és akkor az első helyen zárhatjuk az évet. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, ez biztos, hiszen a Vasas szépen és eredményesen játszik, ráadásul még hibátlanok, úgyhogy fel kell kötnünk a gatyát.



Vezetőedzőnk, Szrecsko Szekulovics rövid szakmai magyarázattal is szolgált, ami első vereségünkhöz vezetett.


Nagyon kemény meccs volt a MAFC elleni, ahol sajnos nem tudtuk azt játszani, amit akartunk – mondta a mester. – Az első félidőben nem voltak jók a palánk alatti kizárásaink, így az ellenfél rengeteg támadó lepattanót tudott elhozni. A végén sikerült fordítanunk, azonban amikor vezettünk, két támadást is elrontottunk egymás után, a MAFC pedig élt az eséllyel.


Ezzel együtt sem aggódik Szekulovics, aki a veretlen Vasas elleni meccset is bizakodva várja.

Nagy rangadó jön, azonban hazai pályán mi vagyunk a favoritok, szóval nincs más lehetőség, nyernünk kell – mondta trénerünk. – Remélem akkor szurkolóinkkal együtt ünnepelhetünk egyet az év végén.

Az biztos, hogy drukkereinkre most nagyobb szükségünk lesz, mint bármikor az idény során korábban. Töltsük hát meg együtt a Szamosi Nándor Sportcsarnokot, és teremtsünk olyan atmoszférát, amiben szóba sem jöhet majd más, mint hazai győzelem!





Kapcsolódó hírek

Oda a veretlenség

Nem játszottunk jól a fővárosban, és bár az utolsó negyedben fordítani tudtunk, a hajrá a MAFC-nak sikerült jobban.

Elolvasom 2023.12.10. 11:47

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap