Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Miért is ne nyerhetnénk itthon?

A nem túl hosszúra nyúlt téli szünet után pénteken este a Cegléd ellen, hazai pályán kezdjük meg az alapszakasz második körét.

Bár az óév végén becsúszott egy vereség a MAFC vendégeként, végül mégis szépen zártuk a 2023-as esztendőt, hiszen a nagy rivális Vasast magabiztosan vertük meg a Szamosi Nándor Sportcsarnokban. Így a tabella első helyén állunk akkor, amikor az alapszakasz felén vagyunk túl az NB I. B Piros csoportjában. Az ünnepek alatt azonban ezúttal nem nagyon lehetett lazítani, hiszen pénteken máris bajnoki jön, a 14. fordulóval folytatódik ugyanis a pontvadászat.

Az érezhető, és látszik is, hogy mindenki boldog, amiért ott vagyunk a tabella elején – árulta el vezetőedzőnk, Szrecsko Szekulovics. – Azért dolgozik mindenki a klubnál, játékos, edző és a vezetők is, hogy maradjunk is ebben a pozícióban a rájátszás rajtjáig. Ami az őszt illeti, nagyon elégedett vagyok a csapattal. Működött az a szisztéma amit kitaláltunk, és az igazat megvallva úgy 90 százalékban azt kaptam a fiúktól, amit előzetesen vártam is. Nyilván a akadtak hiányosságok, de folyamatosan azon dolgozunk, hogy ezeket a kis hibákat javítsuk, hogy kitöltsük a hézagokat.



Trénerünk kiemelte, leginkább abban mutatkozik meg a csapat ereje, hogy mindenki számíthat a másikra. Nagyrészt épp ennek a jó szellemiségnek köszönhető, hogy fiatal játékosaink is rendre jó játékkal, eredményesen tudnak beszállni a meccsekbe.


Amikor kezdő edző voltam, Szabadkán elkezdtünk felépíteni egy jó utánpótlást, így talán mondhatom azt, hogy van érzékem a fiatalokkal való munkához – árulta el Szekulovics. – Már tavaly is jól teljesítettek a fiataljaink, Molnár Matyi, Németh András, és a bajnokság vége felé Radó Ádám is szép dolgokat mutatott. Idén csatlakozott hozzájuk Harka Szabolcs és Ravasz Márk is. Jó képességekkel rendelkeznek, és a rutinos társaiktól is sok segítséget kapnak. Azt hiszem, hogy jó az anyag, amivel dolgozni tudunk. Az előző szezon végén közel voltunk ahhoz, hogy kivívjuk a feljutást, csak apróságokon múlt a dolog. Most annyiban más a helyzet, és talán valamivel jobb is, hogy ez már az én csapatom. Már itt vagyok egy éve, a csapat gerince egyben is maradt, így a fiúk is alaposan megismertek engem, de én is őket. Ez pedig érezhető is a közös munkán. Együtt vagyunk, segítjük egymást.


Ami a Cegléd elleni meccset illeti, óvatosan várja a mérkőzést vezetőedzőnk, igaz ez minden új év első meccse előtt így szokott lenni.

Az év első bajnokija mindig nehéz, az ember nem tudhatja, hogy a szünet után mi történik – mondta mosolyogva Szekulovics. – Azonban a Ceglédet egyszer már megvertük idegenben, hát miért ne verhetnénk meg őket a saját csarnokunkban? Természesetesen nyerni akarunk, és tovább dolgoznánk azon, hogy ottmaradjunk a tabella legelején.





Kapcsolódó hírek

Csodaszép évzáró

Lehengerlő játékkal vettük el a Vasas veretlenségét és álltunk ismét a tabella élére.

Elolvasom 2023.12.16. 11:05

Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap