Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Pécs – Harkány: a PVSK női váltói osztoztak a dobogón

Szerencsére nem született meglepetés a női váltók mezőnyében sem. Nem tört meg a PVSK hegemónia.

A PVSK Gold nevezetű váltó győzedelmeskedett a 39. Pécs – Harkányon. Nincs ebben semmi meglepő, kis túlzással mondhatjuk, hogy rendszeresen a PVSK első számú női váltója ér először a Harkányba a Zsigmondi sétányra, ahol a verseny célja van immáron három éve. Időeredményük 1:46:19, hat másodperc híján három perccel jobb a második helyezett, szintén PVSK váltó mögött. Nőnap alkalmából, - mely apropóból természetesen minden hölgyet nagy szeretettel köszöntünk -, mi sem természetesebb, hogy megvizsgáljuk kicsit, miképpen lehet a munka, az edzősködés és a gyermeknevelés mellett is nem mindennapi teljesítményt produkálni.

A PVSK Gold nevű, Pécs – Harkány győztes váltó tagjait igyekszünk tehát bemutatni, kezdjük a váltó első emberével, Szabó Tündével, aki egyéniben is diadalmaskodott, ez volt Tünde ötödik egyéni győzelme a Pécs - Harkányon. Riói olimpikonunk jelenleg kisgyermekét neveli és elmondása szerint nem éppen optimális módon készült fel a versenyre:

- Félmaratonra edzettem, nem is igazán készültem erre a távra. Most leginkább gyereket nevelek. Egyelőre még nem tudok optimálisan készülni, leginkább akkor tudok edzeni, amikor a gyermekem alszik. Az első szakaszt megfutottam, aztán már csak az volt a cél, hogy végig fussam.

Nos, ez olyannyira jól sikerült, hogy Tünde 01:43:54-es ideje több mint két és fél perccel jobb a második helyezett Mélypataki Réka idejénél.

A pogányi váltóhelyen Dér Andrea vette át a váltóbotot, aki rendszeresen ezt a szakaszt futja és nagy unszolásunkra bevallja, hogy szereti is. Andi, a Kovács Béla általános Iskola testnevelője, e mellett a PVSK mozgáskoordinációt oktató edzője is.

- Mindhárman sokadjára teljesítettük a Pécs - Harkányt, én személy szerint szinte gyermekkorom óta futom. A formába hozás időszakának első versenye ez, az első lehetőség, hogy megmérjük, hogy sikerült az alapozás. Most már csak a buli, a csapattal együtt eltöltött idő a tét, hiszen nagyon keveset tudunk rá készülni, a munka és az edzősködés mellett, szinte csak a hétvégi versenyeink az edzések. A csapatszellem, a közösség, az ismerősök, ez mind-mind felvillanyoz minket, ennek köszönhető szerintem a teljesítményünk.

- A gyerekek, akiknek mozgáskoordinációt oktatsz A PVSK-nál tudni fogják, hogy mit is hajtottál végre a hétvégén?

- Nem, nem szeretem ezt így hangoztatni, viszont megkövetelem, hogy mind kosárlabdában, mind fociban, aki lejön edzésre az 200%-osan teljesítsen. Az edzésen meghalunk, a meccsen nyerünk! Így tanították nekem is az edzőim, ezt a mentalitást próbálomén is átadni.

A PVSK Gold harmadik, a befutóembere Freierné Kovács Dóra. Frissen végzett gyógytornász, atlétikát oktat a PVSK-nál. Nem mellékesen, a Pécs – Harkány szervezőbizottságának tagjaként rengeteg munkája van a verseny megszervezésében is. Dóri, a verseny előtt és a célban is, a tőle megszokott mosollyal az arcán, készségesen nyilatkozott:

- Mint minden évben, úgy most is nekünk szívügyünk, hogy erre a nagy hagyományokkal bíró versenyre felkészüljünk. Várjuk már a rajtot. Felkészülésünk nem volt éppen ideális, de a körülményekhez képest jó formában vagyunk. A PVSK idén három női váltót is kiállított, nagy valószínűséggel e három váltó valamelyike lesz a győztes. Érdekes lesz versenyezni egymással.

Dóri jósnak sem utolsó, persze, könnyen jósol az, aki tisztában van az erőviszonyokkal…

Valóban, a PVSK által kiállított három váltó egymás között döntötte el a versenyt, mindhárom váltó a dobogón végzett, az alábbi sorrendben: 1. PVSK Gold 01:46:19; 2. PVSK Csajok 01:49:13; 3. PVSK Light 01:50:35.

- Elsősorban Szabó Tündének és Dér Andreának köszönhető a győzelmünk, én most nem igazán vagyok formában. Készülünk tovább, jönnek a versenyek sorban. De most előtte még megbeszéljük a csapat és a sporttársakkal a történéseket, kicsit élvezzük egymás társaságát. Aztán pedig sietünk haza, a kisfiam már biztosan vár!




Kapcsolódó hírek

Az Atacama- sivatag és az Antarktisz után Pécs - Harkány

Lubics Szilvia, ultamaraton-bajnoknő is indult a Pécs - Harkány Országúti Futóversenyen és ha már itt járt, meg is nyerte a korosztálya versenyét.

Elolvasom 2023.03.07. 17:19

Lomb Ádám harmadszor győzött a Pécs - Harkányon

Szenzációs idővel, több mint két perccel megdöntve a pályacsúcsot triplázott a PVSK fiatal tehetsége. További PVSK sikerek: Szabó Tünde a női győztes, a női váltók versenyében teljes PVSK dobogó. A férfi váltók mezőnyében ezüstérmes a PVSK tájfutóinak vátója.

Elolvasom 2023.03.05. 18:18

Pécs-Harkány, a száguldó riporter szemével

Harminchárom év Pécs-Harkány töretlen lekesedéssel.

Elolvasom 2023.02.25. 09:30

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap