Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az Atacama- sivatag és az Antarktisz után Pécs - Harkány

Lubics Szilvia, ultamaraton-bajnoknő is indult a Pécs - Harkány Országúti Futóversenyen és ha már itt járt, meg is nyerte a korosztálya versenyét.

Az időpont: 2023.március 05-e, délután egy óra előtt néhány perccel. A helyszín: Harkány, Zsigmondy sétány. Túl vagyunk már Lomb Ádám fantasztikus pályacsúcsán, kiderült már az is, hogy Szabó Tünde a női győztes, aki gyermeknevelésből érkezve is tükörsimán utasította maga mögé a női mezőnyt. A célegyenesben feltűnik egy versenyző, aki miatt azért ismét felbolydul a nagy eredményeket lassanként emésztgető közönség. 292-es rajtszámmal érkezik egy hölgyversenyző, aki széles mosollyal konstatálja, hogy teljesítette a 25,6 kilométert. A számára igencsak rövidke 25,6 kilométert… hiszen sokkal hosszabb távokhoz szokott. Pályafutása során több mint száz ultratávot teljesített már és soha egyetlen egyet sem adott fel. Futott az Antarktiszon, teljesítette a távot a Namib és az Atacama-sivatagban. Háromszoros győztes a Spartathlonon, ahol az Athén-Spárta távot, vagyis 245,3 kilométert kell teljesíteni, valamint kétszeres Ultrabalaton győztes, csak hogy Magyarországon elért eredményeket is említsünk. A legnagyobb örömünkre, nem csak a televízión keresztül, nem csak az internet mindenhova elérő virtuális világában, de személyesen is élvezhetjük Lubics Szilvia társaságát.

Az ultratávokra specializálódott atlétanő népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy perceket kell rá várnunk, mire el tudjuk kezdeni az interjút, hiszen nagyon sokan szeretnének egy közös fotót a rendre embertelenül nehéz távokat bevállaló és azokat mindig teljesítő bajnoknővel.

Kiderül, hogy Szilvia nem először teljesíti a Pécs – Harkányt, de erről már meséljen maga Lubics Szilvia:

- El sem hiszem, hogy 19 éve indultam először ezen a versenyen! Repül az idő.

- Rendszeresen nagyon rangos versenyeken indulsz. Nem kicsi ez a verseny neked?

- Ez egy fantasztikus verseny, nekem nagyon kedves, hiszen ez volt az első nagyobb futással kapcsolatos kihívás az életemben: alig néhány hónapos futómúlttal mérettettem meg magam a 25 kilométeren, ráadásul a pálya egyáltalán nem könnyű, jó kis hullámos. Pécsett jártam egyetemre, a fogorvosira és a volt csoporttársaimmal beszéltük meg, hogy elindulunk a versenyen. Nagy élmény volt, nagyon jól éreztem magam.

- Melyik volt a legnehezebb szakasz?

- Nehezebbre emlékeztem, de hát nagyon régen voltam itt. Talán az elején, a hosszú emelkedő, amikor az ember még nincs igazán bemelegedve. Utána viszont már eléggé könnyűnek éreztem a maradék távot.

- Az évre tervezett további felkészülésedbe beleillett ez a verseny?

- Abszolút! Tavaly az Antarktiszon futottam egy hosszabb versenyt (197,3 km), ezután következett egy két hónapos pihenő és hozzávetőlegesen egy hónapja kezdtem el edzeni. Nagyon jó volt ez így, otthon ilyen intenzitást egyedül nehéz produkálni. Most egy maratonra készülök, úgy hogy pont jó volt az időzítés.

- Egy többszáz kilométeres verseny alatt mire gondolsz egész idő alatt?

- Fejben is fel kell, hogy készüljek egy ilyen hosszú versenyre. Nagyon fontos, hogy az ember tudjon arra fókuszálni, hogy az adott pillanatban mit kell csinálni, hogy rendesen frisítsen, hogy ne fussa el, stb. Most már leginkább 200 mérföldes, vagyis 380-400 kilométeres versenyeken indulok, kiemelten fontos, hogy az ember ne veszítse el a fókuszt és legyen ott fejben az elejétől a végéig.

- Melyik kilométer megtétele a nehezebb? A legelsőjé, amikor az ember szilárdan elhatározza, hogy rászánja magát a futásra, vagy a versenyen eltöltött háromszáznyolcvannegyediké?

- Talán az első lépések megtétele a nehezebb. Ezért is oly kedves számomra ez a pécsi verseny, hiszen a kezdeti lépések megtételéhez kötődik.

- Hogyan tovább? Hogy készülsz, mi a fő verseny az idén?

- Most, az év elején leginkább itthon versenyzem, az év fő versenye majd augusztusban lesz, Skóciát szeretném átfutni keresztben, keletről nyugatra, ami 365 kilométer.

- Életkorban, meddig lehet ezt csinálni?

- Szerencsére nagyon sokáig. Az Antarktiszon például az ötven indulóból három is volt, aki hetven pluszos, úgyhogy még vannak lehetőségeim, úgy érzem.

- Tervezed-e hogy jövőre visszatérsz ide a Pécs – Harkányra?

- Ha beleillik a felkészülésembe, akkor mindenképp! Ez egy nagyon kedves verseny számomra!

Lubics Szilvia időeredménye 1:58:30, ezzel korcsoportjának győztese lett.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap