Nem unatkoztak a hétvégén a sportlövők
Mozgalmas hétvégén van túl sportlövő szakosztályunk, ugyanis három versenyen is részt vettek két nap alatt. Az egyik a szombaton megrendezett Baranya-Tolna Megyei Általános Iskolás és Középiskolás Megyebajnokság volt, ami egy diákverseny a kezdő gyerekek számára, ugyanezen a napon volt a baranyai meghívásos verseny is, illetve a Budapest „Szuperkupa” 2020-t is most tartották.
A Budapest Bajnokságon brillíroztak sportlövőink
Tizenhárom versenyzővel képviseltették magukat sportlövőink a hétvégi Légfegyveres Budapest Bajnokságon, ahol nagyszerűen szerepeltek, több egyéni csúcs is megdőlt.
Egyéni csúcsokat döntöttek sportlövőink Zsombón
A hétvégén rendezték meg a Szeged Grand Prix elnevezésű versenyt Zsombón, melyen a PVSK sportlövői tizenöt fővel képviseltették magukat, s nem akárhogy szerepeltek, ugyanis több egyéni csúcs is megdőlt a két nap alatt.
Sallai Zsombor világbajnokságról és olimpiáról álmodik
Sportlövő szakosztályunk tehetsége, Sallai Zsombor, még csak tizenhat éves, de már most nagyon szép eredményeket ér el sportágában, s mindemellett nagyon motivált is, fiatal kora ellenére már olimpiáról és világbajnokságról álmodik.
Egyéni csúcs és ezüstérmek Budapestről
A fővárosban rendezték meg a 25-50m Puska-Pisztoly ifjúsági – felnőtt országos bajnokságot, ahonnan egyéni csúccsal és ezüstérmekkel tértek haza sportlövőink.
A fővárosban bizonyíthatnak sportlövőink hétvégén
Budapesten rendezik meg hétvégén a 25-50m Puska-Pisztoly ifjúsági – felnőtt országos bajnokságot, melyen a PVSK sportlövői is képviseltetik magukat.
Egyéni csúcsokat döntöttek a sportlövők a fővárosban
Budapesten rendezték meg a 25-50m Puska-Pisztoly Junior Országos Bajnokságot, ahol a Pécsi Vasutas Sportkör sportlövői egyéni csúcsok mellett egy dobogós helyezéssel tértek haza.
Budapestre utaznak a sportlövők
Kilenc versenyzővel képviselteti magát a PVSK sportlövő szakosztálya a hétvégi, budapesti rendezésű MSSZ Junior Országos Bajnokságon.
Egyéni csúcsokat döntöttek sportlövőink a hétvégén
Szombaton, a Pécsi Városi Lőtéren szervezte meg egyesületünk a Sebők Ferenc Emlékversenyt. A PVSK sportlövői remekül szerepeltek, több első- és dobogós helyezés, illetve egyéni csúcs is született.
Újra Pécsen versenyeznek sportlövőink
Hosszú idő után ismét Pécsen ragadnak puskát a PVSK sportlövői, hiszen szombaton, a Pécsi Városi Lőtéren rendezi meg egyesületünk az idei Sebők Ferenc Emlékversenyt.
Tízesek és ötösök - Storcz Júlia sportlövő
Storcz Júlia a PVSK sportlövője is egyike volt azon fiatal magyar sportolónak, akik megkapták a Magyarország Jó tanulója-Jó sportolója-díjat. Heraklész kerettag puskás sportlövőnk a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett. Egyik délutáni edzés előtt beszélgettünk vele.
Első és második hely a BO Villám Kupán
Remekül sikerül a hétvégi Bo Villám Kupa a PVSK sportlövőinek, egy első és egy második hely mellett sok kezdő lövőink is most teljesítette első versenyét.
Események
2025. március
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 1
- 2
-
-
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
-
-
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
-
-
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
-
-
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
-
-
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-