Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Halmozták az érmeket és az egyéni csúcsokat sportlövőink Budapesten

Légfegyveres versenyen vettek részt sportlövőnik a hétvégén Budapesten, ahol a rengeteg éremhez egyéni csúcsok is párosultak.

A verseny a legnagyobbaknak a III. EB-válogató megmérettetés volt az idő közben törölt, finnországi Európa bajnokságra, amit a jelenlegi tervek szerint májusban rendeznek majd meg a felnőttek számára kiírt 25-50 méteres, robbanó EB-vel együtt. Szombaton juniorjaink mérték össze tudásukat, a döntőt pedig összevontan rendezték meg a junior és felnőtt korosztály számára. Vasárnap az serdülő és az ifjúsági versenyzők voltak a porondon, akik nagyon szépen teljesítettek.

- Az ifikorú lövőink egy korcsoporttal feljebb indultak, hogy versenyrutint szerezzenek. Tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt számukra, viszont ifjúsági és junior korosztályban komolyabb eredményt most nem sikerült elérnünk. A két hét múlva megrendezendő Légfegyveres Országos Bajnokságra való felkészülésünknek egyik fontos állomása volt ez a hétvége. Úgy gondolom, hogy jól haladunk a felkészülésben, ugyan még sok dolgunk lesz addig, de bizakodásra adhat okot a gyerekek mostani teljesítménye – értékelt Ablonczy Orsolya, szakosztályvezető.

EREDMÉNYEK:

Junior lány légpuska 60 lövéses tizedelt versenyszám:

Storcz Júlia: 9. hely (614,0 köregység)

Seres Gréta: 13. hely (608,6 köregység)

Somogyvári Flóra: 19. hely (586,6 köregység)

Junior fiú légpuska 60 lövéses tizedelt versenyszám:

Sallai Zsombor: 11. hely (610,3 köregység)

Illés Dénes: 15. hely (599,0 köregység)

Gebhardt Ákos: 16. hely (598,1 köregység)

Juronics Máté: 19. hely (582,3 köregység)

Serdülő lány légpuska 40 lövéses versenyszám:

Juronics Anna: 1. hely (384 köregység, egyéni csúcs)

Molnár Kata: 2. hely (382 köregység)

Hegedűs Abigél 4. hely (375 köregység, egyéni csúcs)

Molnár Luca 8. hely (357 köregység)

Stier Eszter: 10. hely (335 köregység)

Serdülő fiú légpuska 40 lövéses versenyszám:

Baksics Dániel 1. hely (386 köregység, egyéni csúcs)

Ifjúsági lány légpuska 40 lövéses tizedelt versenyszám:

Somogyvári Flóra: 9. hely (393,7 köregység)

Ifjúsági fiú légpuska 40 lövéses tizedelt versenyszám:

Gebhardt Ákos 6. hely (402,2 köregység)

Sallai Zsombor 9. hely (399,2 köregység)

Jenei Marcell 23. hely (361,7 köregység)

Események

2021. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2

Nagyobb méret