Lassan évszáda, 1924. január 30-án lehetett először olvasni a klub lövészeiről, egy jegyzőkönyvi kivonatban. Legalábbis ez az a dokumentum, ami ránk maradt, megdönthetetlen bizonyítékként. Később, jó évtizeden keresztül nem igazán foglalkozott az ügyükkel a sajtó. Aztán, nyilván a háború előszele miatt, a sportlövészet új erőre kapott. A II. világháború után viszont sokáig voltak tetszhalott állapotban a lövészek. Egészen a harmadik évezred második évtizedének végéig, 2020-ig.
A lövészet történetében – most kizárólag a PVSK-ra vonatkoztatva – léteznek bőven furcsaságok. Esetleg nem is azok, csupán innen, visszanézve nem minden egyértelmű. Ugyanis a Magyar Államvasutak (MÁV) pécsi, Siklósi úti műhelyében, ’24-ben, egy fedett, légpuskás lőteret adták át. Azt pontosan sportlövöldének említették. A létesítmény kihasználtsága azonban alacsonyszintű volt. Ennek következtében hát ott, hamarosan futó-, illetve teniszpályát alakítottak ki. Vagyis, az eredeti funkciónak – nagyjából – lőttek is.
Maga a lövészet a fekete-fehéreknél, már 1933-ban, tehát majdnem egy évtizeddel később, Tibor István MÁV-főintéző felügyelete alá került. Ekkor az úgynevezett levente-lövésszakosztály idején a képzést már a nagy világégés helyi felkészítő tevékenységeként is értelmezhetjük. A harmincas évek első harmadában az épületet némileg ismét átalakították, alkalmassá téve egy tornatér kialakítására, illetve továbbra is lehetett ott futni. Bár a lövészek ehhez csak úgy járultak hozzá, hogy ragaszkodtak az eredeti funkció megőrzéséhez.
Az 1934. július 4-én megtartott pécsi, városi lövészbajnokságnak mégsem a ház adott otthont, mert addigra már a teniszezők is végleg beköltöztek a falak közé. Éppen ennek „eredményeként” a hadipuska- és légpuska-csapatverseny nevezőit nem az épületben fogadták, hanem a málomi lőtéren.
Igazán hiteles versenyeredmények viszont csupán 1938-ból maradtak fenn. A kerületi csapatbajnokságban (itt azért nem városi kerületet kell érteni, hanem földrajzi, területi elvet!), győzött a Vasút. Ebben az időben jellemzően a férfiak kiváltsága volt a lövöldözés, legalábbis versenyszerű keretek között mindenképpen. Igaz, hölgyek is ragadtak fegyvereket, ám nevek nem maradtak fenn közülük, az újságokban.
A legnagyobb városi rivális a Polgári Lövészegylet (PLE) volt, de a PVSK sportolói gyakran megszorongatták, legyőzték az ellenlábast. Amivel új pezsgést hoztak a megyeszékhely lövészéletébe.
Jelentős eseményként tarthatjuk számos 1938. december 23-át. Azon a napon avatták fel a PVSK legújabb, tizenkét lőállásos, fűthető lőcsarnokát. A nyitórendezvényen a Pécsi VSK Kalmár István, Váradi Károly, Ángyán Lajos, Habos Sándor összeállításban végzett az élen.
A világháború befejezése után viszont nem éledt újjá a sportág, legalábbis a vasutasok berkein belül erre nincsen adat. Hosszú-hosszú évtizedeken keresztül hallgattak a puskák, pisztolyok a sportegyesületben.
A lövésszakosztály 2020 januárjában adott jelet ismét önmagáról, a PVSK kereteiben. A Pécsi Városi Lövészklubból (PVLK) váltak ki a sportvezetők, illetve a versenyzők. A cél egyértelmű volt: az olimpiai versenyszámokban szerettek volna sportolókat nevelni. A puskás, illetve a pisztolyos szakágban egyaránt nekifogtak a felkészítésnek. Az ötkarikás játékok előtérbe helyezését azért lényeges kiemelni, mert maga a sportág meglehetősen szerteágazó. Akadnak olyan versenyszámok, amikben „csak” világbajnokságot, Európa-bajnokságot rendeznek. A nagy nyári, négyévente megrendezett találkozók azonban más lehetőséget kínálnak a tehetséges fiataloknak.
A szakosztályvezetői feladatokat, egyben a vezetőedzői munkát Ablonczy Orsolya látja el. Mellette oktatja a sportág fortélyait Káldi Anna, Storcz Tamással együttműködve. Ennek a kis csapatnak fontos tagja Telek István, ő az erőnlétért felelős szakember.
Napjainkban 43 versenyző igyekszik minél jobban eltalálni a lőlap közepét, leányok, illetve fiúk egyaránt. A legidősebbek is még beleférnek a junior korosztályba.
A puskások fölénye elvitathatatlan, 98%-ban ők vannak jelen az edzéseken. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pisztolyokat hanyagolnák. Pusztán a véletlen hozta így, de a számok bármikor változhatnak.
A sportolni vágyóknak fontos lehet az az információ, miszerint a lőteret pár évvel ezelőtt, állami pénzből jelentősen felújították. A körülmények a korábbiakhoz képest érezhető módon javultak meg. Maga a létesítmény Pécsett, a Nyírfa utca 34-es szám alatt található meg.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-