A harmadik negyedet felednénk
A félidőben még vezettünk, a nagyszünet után azonban komoly hullámvölgybe kerültünk, így nem tudtuk legyőzni hazai pályán a Kaposvárt.
Rangadó lesz a javából
Pénteken az ősi rivális Kaposvár csapatát látjuk vendégül a bajnokság 9. fordulójában.
A végén robbantottunk!
Sokáig szoros meccset játszottunk a Pápával, de NB I. B-s csapatunk az utolsó negyedben ledarálta ellenfelét.
Nem volt ennyi közte
Az utolsó négy percben a Körmendnek minden összejött, nekünk pedig semmi. Hiába játszottunk egy éles meccset idegenben, végül alulmaradtunk.
Itthon folytathatjuk a jó sorozatunkat
NB I. B-s csapatunk vasárnap a Pápát látja vendégül, ötödik szezonbeli győzelmünkre hajtunk.
Körmenden zárjuk a kemény októbert
Szombaton az Egis Körmend vendégei leszünk, ezzel a meccsel fejezünk be egy igen nehéz hónapot, és egyben egy kemény, három egymás utáni idegenbeli derbivel terhelt időszakot.
Újabb szép győzelem!
NB I. B-s csapatunk végéig vezetve zsebelte be szezonbeli negyedik győzelmét.
Okos végjátékkal nyertünk Sopronban
Már tíz ponttal is vezettünk az utolsó negyed elején, azonban így is szoros lett a hajrá a Sopron elleni, idegenbeli meccsünkön, amit végül megnyertünk.
A Kaszások ellen tapadhatunk az élbolyhoz
NB I. B-s csapatunk hétfőn hazai pályán játszik a bajnokságban, egy győzelemmel akár a dobogóra is felléphetünk.
Sopronban jön a folytatás
A szolnoki vendégjátékunk után újabb idegenbeli meccs vár ránk a bajnokságban.
Sok pont, magabiztos győzelem
Győzelemmel kezdte NB I. B-s csapatunk Hepp Kupa-szereplését.
Hepp Kupa-meccs vár ránk
Ma este megkezdi szereplését a Hepp Kupában NB I. B-s csapatunk, amely Pécsett lép pályára, mégis idegenben.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-