Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kiköszörülnénk a csorbát

Szombaton este ismét hazai bajnokit játszunk az NB I. B Piros csoportjában, a Phoenix MT Fót csapatát látjuk vendégül 18 órától.

Nincs mit szépíteni a dolgon, az előző forduló nagyon nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, elszenvedtük ugyanis idei első vereségünket, méghozzá a BKG otthonában. Szerencsénk, hogy azt az megelőző hibátlan mutatónknak hála, így is maradtunk a tabella elején, igaz Juhász Olivért sem elsősorban az zavarta a BKG elleni meccsen, hogy kikaptunk.


Nem hiszem, hogy alapvetően probléma lenne azzal, ha egy csapat kikap – mondta el a PVSK Youtube-csatronáján Juhász Olivér. – Azzal azonban, ahogyan kikaptunk, már volt egy kis probléma. Nem sikerült megfelelő koncentráltsággal, intenzitással és pontossággal védekezünk. Mos a Fót ellen sokat fogunk ezen javtani.



Azt már megtanultuk tehát, hogy senki ellen sem szabad biztosra menni előzetesen, így igaz ez következő ellenfelünkre is. A fótiak nyolc kör után a 11. helyen állnak a tabellán, 3 győzelmük mellett 5 vereséggel. Sokat elmond azonban erejükről, hogy három sikerüket a Nagykőrös mellett a DEAC U23 és épp a BKG ellen aratták.

Persze, akárcsak korábban, elsősorban most sem az ellenféllel kell foglalkoznunk, sokkal inkább saját magunkkal. Kellenek az extra egyéni teljesítmények, és persze a jó csapatvédekezés is. Illetve a hazai szurkolók támogatás, természetesen.

Juhász szerint a csapat már „belakta” a Szamosi Nándor Sportcsarnokot, annak pedig külön örült, hogy a legutóbbi hazai meccsen már volt egy kis szurkolás is a törzsdrukkereknek köszönhetően.


Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap