Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Jön a szezon legjobban várt meccse

Szombaton este az NKA Pécs vendégei leszünk, aki nyer, az zárja első helyen az alapszakasz első körét. A meccs iránt hatalmas az érdeklődés, ezért is sajnálja klubunk, hogy alig párszázan nézhetik csak meg a helyszínen a derbit.

A kosárlabda pécsi szerelmesei már a szezon rajtja óta várták azt a napot, ami szombaton végre elérkezik. Az NB I. B Piros csoportjának városi rangadója jön ugyanis, NKA Pécs-PVSK-Veolia derbit rendeznek a tizenharmadik fordulóban.

Az NKA egy győzelemmel jelenleg jobban áll nálunk, és vezeti is a tabellát, azonban mindent elmond a találkozó tétjéről, hogy egy siker esetén máris előznénk riválisunkat. Aminek a kiharcolása persze cseppet sem lesz egyszerű feladat, hiszen az NKA eddig tizenegy győzelmét sem a szél fújta össze. A korábban a PVSK felnőtt csapatát is irányító Ivica Mavrenski által vezetett NKA nagyon dinamikus játékot produkál hétről hétre, és gyakorlatilag minden mutatóban a mezőny legjobbjai között vannak az akadémisták – kiegészülve néhány rutinos, sok nagy csatát megélt kosarassal.

Az például biztos, hogy a PVSK-ban az A csoportban bemutatkozó, majd innen indulva bajnoki címet nyerő és a válogatottságig is eljutó Kovács Péternek nem kell majd gyorstalpalót vennie a meccs előtt, hogy milyen is nagy téttel bíró rangadó.

Persze rutinból nálunk sincs hiány, hiszen Bíró Olivér, Halász Ákos, Horti Bálint, Juhos Levente és Tóth Norbert együtt sokszáz élvonalbeli meccsel a háta mögött készülhet a hétvégi ütközetre.



Azért egy hajszálnyival komolyabban készülünk erre a mérkőzésre, hiszen mégiscsak az első helyezett csapathoz látogatunk – mondta Juhász Olivér, csapatunk vezetőedzője. – Még alaposabban elemezzük a játékukat, még jobban készülünk fel arra, hogyan szeretnénk védekezni, még jobban átrágjuk magunkat a támadójátékon. A MAFC elleni vereség után, már az első edzésen éreztem, hogy megváltozott valami a hozzáállásban. Látványosan komolyabban, koncentráltabban edzenek a srácok.


Csapatkapitányunk, Bíró Olivér számára akad extra motiváció is a csörte előtt, hiszen a napokban született meg kisfia, így most már friss apukaként léphet pályára. Mint elmondta, nagyon vágyott már rá, hogy szülő lehessen, így nem is csoda, hogy majd kicsattant az örömtől.


Ami a mérkőzést illeti, érzékeljük szerte a városban, hogy mindenki nagyon várja már – nyilatkozta Olivér. – Végre eljön a napja! Azt gondolom, hogy kellően felkészültünk mentálisan és fizikálisan is, a várhatóan nagy csatára.



A mérkőzés iránti érdeklődés valóban hatalmas, ezt erősítette meg ügyvezetőnk, Bán Gábor is.


Folyamatosan érkeznek hozzánk a kérdések, hogy hogyan lehet belépőhöz jutni, őszintén szólva mi magunk sem gondoltuk, hogy ennyi embert mozgat meg ez a pécsi csata – árulta el Bán. – Mivel az NKA nem nyitja meg a centerpályája teljes kapacitását, így csak 400-an lehetnek majd ott a meccsen, mi ebből összesen, a szabályok szerint 40 darab belépőt kaptunk meg. Ami azt illeti, emiatt rendkívül szomorúak vagyunk, hiszen ez a mérkőzés valóban lehetne egy igazi pécsi kosárlabda-ünnep, azt gondolom sokkal szerencsésebb lenne, ha egy ilyen csatára a város lehető legtöbb, kosárlabda iránt elkötelezett rajongóját be lehetne engedni. Így ugyanis sokan lesznek majd, akik lemaradnak, egy vélhetően óriási ütközetről.





Kapcsolódó hírek

Elkaszáltuk az Óbudát

Idei utolsó hazai bajnokinkat remek támadójátékkal, magabiztosan húztuk be az Óbudai Kaszások ellen.

Elolvasom 2022.12.03. 20:33

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap