Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az eddigi legnehezebb erőpróba jöhet

Pénteken este a DEAC U23-as együttesét fogadjuk, vérbeli rangadóra van kilátás.

Persze ezt csupán abból is ki lehet következtetni, hogy az NB I. B Piros csoportjának első helyezettje látja vendégül a negyediket, ami sokmindent ígér, de könnyed ujjgyakorlatot aligha. A DEAC ráadásul ebben a szezonban valóban meggyőzően teljesít, eddigi nyolc bajnokijából hatot is megnyert, köztük ráadásul ott vannak a Jászberény és a NKA Pécs elleni rangadók is, amelyeket behúztak a debreceni fiatalok.

Nem készülünk keményebben, mint bárki más ellen – szögezte le vezetőedzőnk, Juhász Olivér. – Ezzel együtt tudjuk jól, hogy a Debrecen erős csapat, hiszen a tabella negyedik helyén állnak. Nagyon fiatal a csapatuk, meg is próbáljuk majd ezt kihasználni.



Csapatkapitányunk, Bíró Olivér a rangadó előtt arról beszélt a PVSK Youtube-csatornáján, hogy a legutóbbi, Fót elleni siker nagyon jól jött a játékosoknak.

A BKG elleni vereség után mindenképpen szükségünk volt egy ilyen jó hangulatú mérkőzésre, örülök, hogy a csapat jó irányba indult el – mondta Bíró. – Az első félidő még kicsit döcögős volt a volt a Fót ellen, éreztük is magunkon, hogy annál több kell, és a második félidőben sikerült is ezt megvalósítanunk.


Fiatal tehetségünk, a védekezés mellett már támadásban is egyre jobb teljesítményt nyújtó Németh András arra figyelmeztetett, hogy nagyon oda kell majd figyelni a pénteki bajnokin.

A DEAC idén már megmutatta, hogy nem lehet félvállról venni – nyilatkozta Németh. – Nagyon szervezett, fiatal, sokat futó együttes, úgyhogy mindent bele kell majd adnunk ellenük.


A játékosok jó teljesítménye mellett pedig nagy szükség lehet a lelátóról érkező támogatásra is, hogy ismét igazi „párducbarlanggá” változzon a Szamosi Nándor Sportcsarnok! Aki viszont mégsem tudnak kijönni pénteken este 18 órára, az a PVSK Youtube-csatornájának élő közvetítését figyelve szurkolhat csapatunknak.





Kapcsolódó hírek

A vége örömjáték lett

Nehezen indult, de csodaszép véget ért a Phoenix-MT Fót elleni hazai bajnokink, amelyet 41 ponttal nyertünk meg.

Elolvasom 2022.11.12. 20:39

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap