Változatlan árakkal érkeznek az új szezon bérletei!
Szurkolóinknak már nem csak a szezonrajtra nem kell sokat várniuk, de az új szezonra érvényes bérletekre sem.
Remekül sikerült a főpróba
A nyáron alaposan megerősödő Veszprém vendégeiként zártuk a felkészülési időszakot, méghozzá egy magabiztos győzelemmel.
Ismét száz pont fölött: most a MAFC-ot győztük le
Hullámzó játékot mutattunk be a MAFC ellen felkészülési meccsen, de a 106 dobott pontot és az újabb győzelmet nem kell megmagyarázni.
Jó játék, 110 dobott pont és győzelem a Miskolc ellen
Negyven percen át kontrolláltuk a mérkőzést a MEAFC elleni felkészülési találkozón, amelyen alaposan megszórtuk ellenfelünket.
Pontgazdag meccsen nyertünk Miskolcon
A harmadik negyedben sikerült fordítanunk negyedik felkeszülési meccsünkön.
Jól sikerült az első hazai is
Jobb és rosszabb periódusaink is akadtak a Vasas elleni felkészülési meccsen, amit végül jó hajránknak is köszönhetően megnyertünk.
A Paks túl nagy falat volt
A Honvéd elleni sikeres rajt után szombaton második edzőmeccsét is lejátszotta csapatunk. Az A csoport egyik topcsapata ellen a győzelemre nem volt esélyünk.
Kezdésnek nem is rossz
Az élvonalban szereplő Honvéd vendégeként, győzelemmel kezdtük meg felkészülési meccseink sorát.
Régi-új névvel, meghúzott nadrágszíjjal csapunk bele a munkába
Névadó szponzorunk nem tud tovább támogatni minket, ami nem könnyíti meg klubunk financiális helyzetét, de Sértő Ádám vezetésével elindul a felkészülés az új szezonra, ahol a csapat bizonyítani akar.
Szita Márton: sok minden szólt a PVSK mellett
Minél többet szeretne játszani, éppen ezért a B csoportos szereplésre nagy lehetőségként tekint 20 éves új szerzeményünk.
Ma van a 66. születésnapja Kövecses József kosárlabdázónak
Kövecses József Pincehelyen született 1960. június 23-án, majd Szekszárdon járt általános és középiskolába. Először focizott, majd kosárlabdázott a helyi csapatban. A Csőri becenevet még a szekszárdi focista idejében kapta, mivel néha a stoplis orrával, azaz csőrrel rúgta a labdát.
Komoly erősítés – Csaba György nálunk folytatja
Az NB I. B Piros csoportjában posztja legjobbjai között van szezonok óta, rutinjával és látványos megoldásaival hamar a szurkolóink kedvence lehet új igazolásunk.
Események
2026. november
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-