Nem csupán maga a szezon, de már a rajtja sem ígérkezik könnyűnek, a MAFC ellen, idegenben kezdjük meg bajnoki szereplésünket szombaton este.
Márpedig a Gabányiba általában nem nyerni járnak az ellenfelek. A mi szempontunkból ez olyannyira igaz, hogy legutóbb több mint 3,5 évvel ezelőtt sikerült nyernünk a MAFC vendégeként, a Piros csoport elődöntőjének második meccsén. Sokat mondó, hogy azóta szinte teljesen kicserélődött a két csapat kerete. A fővárosiaknál Pintér Dávid, Bordács Soma és Polgárdy Ádám, míg nálunk csupán Molnár Matyi maradt hírmondónak az akkori csapatból.
Nem lesz tehát könnyű dolgunk, ez előre borítékolható – és így kalkulál előzetesen vezetőedzőnk, Sértő Ádám is.
– Nem csak az én edzősködésem alatt, hanem évekre visszamenőleg kijelenthető, hogy a PVSK és a MAFC egymás elleni meccsein nagyon domináns a hazai pálya jelentősége – szögezte le szakvezetőnk. – Ez persze nem jelenti, hogy nem akarunk jó eredményt elérni, sőt! Az nem kérdés, hogy nagyon nagy csatára számítok. A tavalyi meccseinkből kiindulva az első félidőnket kell rendesen összeraknunk, akkor ugyanis a nagyszünet után nem volt problémánk, viszont előtte rendre komolyabb hátrányba kerültünk. Erre most oda kell figyelnünk, nem hagyhatjuk, hogy lendületbe jöjjenek a hazaiak. E mellett korábban a festékből nagyon eredményes tudott lenni ellenünk az Újbuda, 60-65 százalékkal dolgoztak onnan. A másik megközelítés, hogy mi voltunk túl puhák. Na, ezt most nem engedhetjük meg magunknak.

Pár hete egy edzőmeccsen már összemértük az erőnket a MAFC-cal, és hazai pályán, végig vezetve nagyon sima győzelmet arattunk.
– A második negyedben mutatott játék kivételével azt láttam ott a csapattól, amit nagyjából vártam – mondta Sértő Ádám. – Azt gondolom, hogy felkészülten várjuk a bajnoki rajtot, nincs okunk arra, hogy aggódjunk. Nyilván kisebb sérüléseink akadnak – kinél nem –, de jelen állás szerint úgy fest, hogy teljes kerettel tudunk neki vági a szezonnyitónak.
A sikerhez pedig valószínűleg már csak egy kis támogatás kell a Gabányi vendég-szektorából. A MAFC 50 darab jegyet biztosít szurkolóink számára, amelyeket online, elővételben lehet megvásárolni (ITT)
A meccs szombaton 17:30-kor kezdődik, hadd zúgjon a szezonban először a Hajrá, Vasút!
Események
2026. szeptember
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 28
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
-








