Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Garamvölgyi Petra ott lesz az U23-as Európa–bajnokságon

A finnországi Espooban, július 13-16 között rendezik az U23-as korosztály atlétika Európa-bajnokságát, amelyen a PVSK kitűnő rúdugrója, a legutóbbi magyar bajnokságon második helyezett, Garamvölgyi Petra is részt vesz.

Elsőként az érintettet kérdeztük arról, hogy milyen érzésekkel készül a finnországi versenyre.

Először is el szeretném mondani, hogy első éves juniorként veszek rész a rendezvényen, és önmagában az, hogy ott lehetek Finnországban, az már egy nagy megtiszteltetés. Megmondom őszintén, számítottam rá, hiszen megugrottam a 405 cm-es szintet. Nagyjából ismerem a mezőnyt, mivel néhány résztvevővel már találkoztam versenyeken is. Ismerve a mezőny erősségét, számomra nagy sikert jelentene, ha bekerülnék a nyolcas döntőbe. Az ellenfelek közül sokan, már a koruk miatt is, talán előrébb tartanak, úgy gondolom, mindenképpen 410 cm feletti ugrás kell a nyolcba kerüléshez. Ott már minden előfordulhat. Mivel már az Eb-re való kijutást is óriási eredménynek tartom, egyáltalán nem leszek csalódott bármilyen eredmény is szülessen, mert van még időm a jó szereplésre.

Megkérdeztük Petra edzőjét, Putsay Zoltánt is, aki a következőket mondta az esélyekről.

A versenyszezonban, ami most zajlik, elsősorban a finom munkálatok, az ugrások technikai csiszolása van az edzések középpontjában. Petra magyar bajnoki második helye is bizonyítja, hogy jó úton járunk. Az esélyekről annyit, hogy ő a legfiatalabb a mezőnyben, és két év múlva is ott lehet ezen a versenyen, óriási eredmény lenne a döntőbe kerülés. Mivel sok nagyon jó ugró van a mezőnyben, véleményem szerint 420 cm körüli eredmény kell a döntőbe kerüléshez.

Azt elmondhatjuk, aki egy világversenyre kijut, jelen esetben az U23-as Eb-re, az önmagában is nagy eredmény, mivel a korosztály után közvetlenül már a felnőttek következnek. A magyarok részéről két fiú, és két lány is ott lesz a mezőnyben, ami a magyar atlétika rúdugró szakágának nagy sikere.




Kapcsolódó hírek

Garamvölgyi Petra második lett a 128. Atlétikai Magyar Bajnokságon.

Ezüstérem és egyéni csúcsok az új Nemzeti Atlétikai Központban.

Elolvasom 2023.07.09. 18:25

Öt PVSK-s versenyző lesz ott az Atlétikai Magyar Bajnokságon

A hétvégén, pénteken és szombaton, a Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont a 128. Atlétikai Magyar Bajnokságnak, amelynek különlegessége, hogy egyúttal ez lesz az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság tesztversenye is. A rendezvényen, amely díjmentesen látogatható, öten lesznek ott a PVSK-ból.

Elolvasom 2023.07.05. 13:21

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap