Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Öt PVSK-s versenyző lesz ott az Atlétikai Magyar Bajnokságon

A hétvégén, pénteken és szombaton, a Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont a 128. Atlétikai Magyar Bajnokságnak, amelynek különlegessége, hogy egyúttal ez lesz az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság tesztversenye is. A rendezvényen, amely díjmentesen látogatható, öten lesznek ott a PVSK-ból.

Garamvölgyi Petra rúdugrásban, Lomb Ádám 5000 m-en, Fritz László és Valler Tamás 1500 m-en, Plisz Balázs 400 m-en, a futószámokban, vesznek részt az eseményen - sorolja a neveket Freier Balázs, az atléták szakmai vezetője, majd így folytatja.

Előzőleg az atlétikai szövetség által meghatározott szinteket kellett teljesíteni a versenyzőknek. A bajnokság célja egyébként, Magyarország 2023. évi bajnoki címeinek és helyezéseinek eldöntése. Mivel ez a verseny egyben a hazai rendezésű atlétikai világbajnokság hivatalos tesztversenye is, a részvétel nagy élményt jelenthet a résztvevőknek.

Már az is nagy siker, hogy szakosztályunkból öten indulhatnak, és az esetleges jó szereplés, már hab lenne azon a bizonyos tortán. Lomb Ádám és Garamvölgyi Petra egyértelműen dobogóra várható, a többieknek is van esélyük, hogy az első tízbe kerüljenek - fejezte be a szakmai vezető.

128. Atlétikai Magyar Bajnokság időrendje:

1. nap - 2023.07.07., péntek

15:35 Diszkoszvetés női

16:40 Megnyitó

16:50 U20 4x100 m női időfutam

17:00 Magasugrás férfi

17:05 U20 4x100 m férfi időfutam

17:10 Diszkoszvetés férfi

17:21 U20 4x400 m női időfutam

17:37 U20 4x400 m férfi időfutam

17:41 Rúdugrás női

17:50 Hármasugrás női A pálya

17:55 400 m női időfutam

18:11 400 m férfi időfutam

18:28 1500 m női időfutam

18:40 1500 m férfi időfutam

18:55 Gerelyhajítás női

19:10 100 m férfi időelőfutam

19:34 100 m női időelőfutam

19:48 Távolugrás férfi B pálya

20:05 3000 m akadály női időfutam

20:25 3000 m akadály férfi időfutam

20:50 100 m férfi döntő

21:00 100 m női döntő

21:05 5000 m gyaloglás női időfutam

2. nap - 2023.07.08., szombat

16:20 Gerelyhajítás férfi

16:45 400 m gát női időfutam

17:00 Magasugrás női

17:09 400 m gát férfi időfutam

17:30 200 m női időfutam

17:46 200 m férfi időfutam

17:50 Hármasugrás férfi A pálya

18:02 800 m női időfutam

18:05 Kalapácsvetés női

18:17 Súlylökés férfi

18:22 800 m férfi időfutam

18:40 5000 m női időfutam

18:45 Rúdugrás férfi

19:05 5000 m férfi időfutam

19:35 110 m gát férfi időelőfutam

19:45 Kalapácsvetés férfi

19:55 Távolugrás női B pálya

19:56 100 m gát női időelőfutam

19:58 Súlylökés női

20:47 110 m gát férfi döntő

21:00 100 m gát női döntő

21:05 5000 m gyaloglás férfi időfutam

A versenyről internetes felületeinken tájékoztatjuk Önöket.

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap