Tájékozódási futóverseny az emlékezés jegyében
Sokszor mondjuk, hogy nem elsősorban az eredmény a fontos valamelyik versenyen, hanem az együttlét, vagy a versenyzés közös öröme, vagy éppen a megemlékezés.
Jó helyezések a Rövidtávú és Sprint Váltó Ob-n
A PVSK versenyzői hetek óta készültek erre a rendezvényre, hogy milyen eredménnyel, az kiderül a Vonyó Péterrel történt beszélgetésből.
Öt első hely a két megye sprint-tájfutóversenyén
A PVSK versenyzői, akik elsősorban az országos rövidtávú bajnokságra készülnek, kiváló eredményeket értek el a kaposvári tájékozódási futóversenyen.
Az Őszi Kikerics Kupán is jól szerepeltek a PVSK tájfutói
A PVSK tájékozódásai futói egynapos, kéthelyszínes, a pécsi Uránvárosban rendezett rövidtávú Kikerics Kupán vettek részt a hétvégén és négy első, valamint két második helyet szereztek.
A Mecsek Open után a Kikerics Kupa következik
A PVSK tájékozódásai futói éppen befejezték a tradicionális versenyüket a Mecsek Opent, máris egy újabb megmérettetésen vesznek részt, a pécsi Uránvárosban sorra kerülő rövidtávú Kikerics Kupán.
Taroltak a PVSK tájfutói a Mecsek Open-en
A PVSK versenyzői hagyományosan jól szerepelnek a tradicionális tájékozódási futóversenyen, a Mecsek Kupán, így volt ez az idei rendezvényen is, ahol sok első helyezéssel örvendeztették meg a szakosztályt és az egyesületet. Bár a verseny neve Mecsek Openre változott, a népszerűség és a színvonal a régi maradt, és a résztvevők száma is magas volt.
Mecsek Kupa tájfutóverseny lesz a hétvégén
A Mecsek Kupát, vagy ahogy mostanság nevezik, a Mecsek Open-t, több mint harminc éve szervezik meg, amely ezúttal némi korszerű változtatáson is átesik.
Első hely a kétnapos tájfutó versenyen
Két időtartamú, 12 és 24 órás versenyt rendezett a budapesti Silvanus Sportegyesület a Mecsekben a hétvégén, amelyen a 12 órás futamban egy csapattal a PVSK is elindult, és első helyen végzett.
Baumholczer Máté értékelte a Tájfutó Világbajnokságot
Baumholczer Máté, a PVSK tájékozódási futója részt vett a július 3. és 9. között, a csehországi Doksyban rendezett világbajnokságon. Élményeit most megosztotta velünk.
Baumholczer Máté a tájfutó világbajnokságon szerepel
A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség június 28-án kijelölte azt a nyolctagú magyar csapatot, amely részt vesz a tájékozódásifutó-világbajnokságon, amelyet július 3. és 9. között rendeznek a csehországi Doksyban. A PVSK kitűnősége, Baumholczer Máté is ott lesz az eseményen.
Jól sikerült a horvátországi tájfutó tábor
A horvátországi Orijentacijski klubbal közösen szervezett négynapos edzőtábor, és az azt lezáró tájékozódásifutó-verseny szép példája a sportklubok határokon is átnyúló együttműködésnek.
Egy első és egy második hely a Csapat és Hosszútávú bajnokságon
Pusztamaróton rendezte a Tipo TKE a Tömegrajtos Csapat és Ultra Hosszútávú tájékozódási futó bajnokságot, ami eredetileg tavaly márciusra volt kiírva, de a koronavírus miatt három alkalommal is elhalasztották.
Események
2026. április
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-
-
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
-
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-
-
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
-
-
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
-