Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ablonczy Orsolya a Magyar Sportlövők Szövetségének elnökségi tagja lett

Szakosztályvezetőnk nemrég még Peruban irányította az utánpótlás csapatot a világbajnokságon, hétvégéken a PVSK fiataljaival utazik versenyekre, hétközben pedig edzéseket tart. Most újabb feladatot kapott, ami nemcsak neki, hanem a PVSK-nak is nagy megtiszteltetés.

A Magyar Sportlövők Szövetségének elnöksége 15 tagból áll. Nagy György harmadik ciklusát kezdi meg elnökként, mellette az alelnökök Boros György, Kissné Oroszi Edit, Mergancz Sándor és Molnár Attila. Az elnökség további tagjai: Ablonczy Orsolya, Fodor László, Gáspár Miklós, Hegyi Norbert, Keczeli Zoltán, Kisvárdai István, Laczik Zsolt, Nagy Béla, id. Péni István és Sinka László. A PVSK sportlövő szakosztályának vezetőjét, Ablonczy Orsolyát kérdeztük a feladatról és a tervekről.

Már a tavalyi évben megtörtént a felterjesztés a jelölőbizottság felé. A járványhelyzet miatt húzódott a tisztújítás, de most is annyira kicsúsztunk az időből, hogy online tartottuk a közgyűlést. Az MSSZ tagszervezetei jelölhettek elnökségi tagokat. Az elnökségben minden szakág képviseletet kap, a puskás szakág két képviselője közül én lettem az egyik. A feladatok nagyon sokrétűek. Támogatásokról döntünk, a szakágvezetők és az edzői bizottságok javaslatai alapján utazó csapatok összetételét határozzuk meg, és egyéb nagyobb horderejű kérdésekben döntünk.

Egy ilyen feladatnak mindenki nagy tervekkel lát neki. Te milyen projekteket szeretnél megvalósítani?

A sportlövészetben jelenleg tíz éves kor alatt nem lehet sportolókat leigazolni. Ez nálunk annyiban nehezíti meg a munkát, hogy a korhatár beszűkíti a lehetőségeinket arra, hogy minél több gyereket igazoljunk le, minél nagyobb létszámmal dolgozzunk, és így szélesítsük azt a bázist, amelyből kiválasztjuk a legjobbakat. Mire hozzánk kerül egy gyerek, addigra már több sportágat kipróbált. Ez egyrészt jó, mert nagyobb kitekintéssel rendelkeznek, egyfajta alapot is kapnak az egyéb sportágakban. Én személy szerint azt gondolom, hogy nem is kell 10-12 éves korban elköteleződni egy sportág mellett. Ugyanakkor ma már nekünk is megvannak azok az eszközeink, amivel kisebbeknek is lehetőséget tudunk biztosítani. A kulcs ebben az esetben az, hogy 10 éves kor alatt ne adjon le lövést a gyerek. Ez a kor az a vízválasztó, amikor a gyerek már oda tud figyelni az adott feladatra, képes megtanulni és egy edzés alatt végig betartani a lőállásban azokat a szabályokat amelyek egy légpuska/légpisztoly használata esetén elengedhetetlenek.

Ám ha lézeres „fegyvert” adunk a kezébe, és élményszerűvé tesszük a foglalkozást, akkor a kicsikre is kiterjeszthetjük a sportágat.

Ezzel nagyobb lenne a merítés, több gyerek kerülhetne a lövészet közelébe. Ezt akár a Honvédelmi Sportszövetséggel közösen is megvalósíthatnánk, hiszen náluk nagyobb számban állnak rendelkezésre ilyen eszközök. Épülnek a Honvédelmi Sportközpontok, az iskoláknak is széles programkínálatot nyújtanak, így velük közösen élményszerű eseményeken át elérhetnénk ezt a korosztályt is.

Nálunk a PVSK-ban is van ilyen foglalkozás, jönnek is a picik, és nagyon élvezik.

Megpróbáljuk hozzászoktatni őket, hogyan kell egy fegyverrel viselkedni, megismerik a célzási és elsütési technikákat. Emellett a saját korosztályuknak megfelelő egyensúlyfejlesztési gyakorlatokat végeznek, és differenciált fizikai felkészítést kapnak a gyerekek. Ők mire elérik a tíz éves kort, már komoly előképzettséggel rendelkeznek, és nem - ahogy mi mondjuk - tésztaszűrőt lőnek a légpuskával, hanem azonnal értékelhető teljesítményt nyújtanak. Akár költséghatékonynak is mondhatjuk ezt az előképzési formát, hiszen egyetlen lőszer felhasználása nélkül, egyetlen lőlap kilyukasztása nélkül már felkészültebb sportolók állnak a lőállásba.

A másik terv ötlete a PVSK szakmai alelnökétől Sántics Bélától érkezett. Ő egyszer itt volt nálunk egy megyei közgyűlésen, ahol a mandátumok elosztásáról is szó volt. Ezeket a hagyományosan az országos bajnokságokon megszerzett ponttáblázat alapján kapjuk. Épp ebben az évben történt, hogy bár 13 érmet szereztek sportlövőink, mégsem volt elég ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű mandátumunk legyen. Sántics Béla kérdezte akkor csodálkozva, hogy miért nincsenek súlyozottan számolva az utánpótlás eredmények. Szöget ütött a fejemben ez a gondolat, és szeretném, ha az elnökség támogatná azt, hogy az olimpiai utánpótlás versenyszámokban dolgozók által elért eredményeket legalább másfél, de inkább kétszeres szorzóval vennék figyelembe a közgyűlési mandátumok elosztásánál. Ezzel kiküszöbölhetnénk azt, hogy egyformán értékeljék például a 20 lövéses versenyen induló szabadidős lövészek teljesítményét, a 40-60 lövéses versenyeken induló utánpótlást nevelő egyesületek versenyzőivel. Könnyen belátható, hogy nem ugyanazt a mennyiségű és minőségű munkát végzik ezek az egyesületek, és véleményem szerint egy igazságosabb, racionálisabb rendszerre lenne szükség ezen a területen.

Sajnos ma, ha a sportlövészetről esik szó, mindenkiben felmerül az elmúlt időszak Sidi Péterrel kapcsolatos botránysorozata. Ezt is kezelni kell.

Nem tudom elmondani, hogy ez a botrány mennyire tett rosszat a sportágunknak és egyben a magyar sportnak is. Az eszéki Európa-bajnokságon még a fegyvergyártó cégek képviselői is azt kérdezgették, hogy mi a helyzet nálunk. Ez egy olyan példa nélküli eset, amihez hasonlót nem igazán hallottunk. Most várnunk kell, a sportoló versenyengedélye fel van függesztve, a vizsgálatok befejezése után lehet további döntéseket hozni. Ez a munka kellemetlen része, de sajnos ezt is kezelni kell.

Az alapvető irány jó a sportágban? Van elég gyerek, népszerű a sportág?

Én azt gondolom, hogy jó az irány. Nagyon sok egyesület akkora létszámmal dolgozik, hogy elérték a létesítményeik kapacitásának határát.

A PVSK-ban is eljutottunk oda, hogy nem nagyon tudunk ennél több gyerekkel foglalkozni.

Nagyon szigorú beosztás szerint tartjuk az edzéseket, egyszerűen nem férünk be többen a pályára.

Mitől ez a töretlen népszerűség? A lövészet egy egyszerűnek tűnő sportág, ami évszázadok óta változatlan alapokra épül.

Tőlem is megkérdezték annak idején, hogy miért nem zongorázni vittek a szüleim, miért a lövészetet választottam? Nekem a technikai része tetszett meg. Lenyűgözött a puskás versenyzők felszerelése, a technika. Ezen túl, azt gondolom, hogy a sportlövészetben az egyik legfontosabb, a visszajelzés, amit minden egyes leadott lövés után megkap a sportoló. Ha tízes, akkor tökéletesen hajtottad végre a feladatot. Egy pici gyereknek a kilences is nagy eredmény. Tehát minden egyes lövés után jön a visszajelzés, az értékelés, ami nagyon pozitív dolog.

Számít az is, hogy a lövészet egyfajta énidőt ad a sportolóknak?

Mindenképpen. Felnőttként például sokan ezért jönnek hozzánk, hogy a mindennapos rohanásból kiszakadva, csak saját magukra és a feladatra figyelve olyan élményt kapjanak, amit a hétköznapi életben ma már nehéz megtalálni. Itt csak ők vannak, a fegyver és a céltábla, és ebben a háromszögben egyfajta nyugalomra lehet lelni, amiből sokat tanulhat a sportoló. Az említett azonnali visszacsatolás miatt az is megtalálja a célját, aki úgymond saját magával versenyez, fejlődni akar, de nem versenyrendszerben akarja összemérni a tudását másokkal. Ugyanez vonzza a fiatalokat is, nekik is sikerélményeket nyújt a lövészet, úgy, hogy közben rengeteget tanulnak saját magukról is.

Meddig szól az elnökség mandátuma?

2025. novemberig kaptunk felhatalmazást. Mint minden olimpiai sportágban, nálunk is az a legfontosabb cél, hogy jól szerepeljünk a következő olimpián, érmeket, pontokat szerezzünk. Nem lesz könnyű, mert épp most változtak a versenyszabályok, de látva a mai utánpótlás korosztályok fantasztikus teljesítményét, nagyon bizakodó vagyok. Ha az egyesületek megkapják a megfelelő támogatást, és a szövetség biztosítani tudja a stabil hátteret, akkor komoly esélyeink vannak az érmekre.

Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap