Tamás Nóra 26 éves kosárlabda edző, aki immár hét éve a PVSK kötelékében dolgozik. Jelenleg az U11-es és az előkészítős korosztályok felkészítéséért felel, emellett pedig feladata a kosárlabda utánpótlás táborok és rendezvények megszervezése is. Az edzősködés mellett óvodapedagógusnak tanul, a diplomaszerzésig még másfél éve van hátra.

Mikor találkoztál a kosárlabdával? Próbáltál-e más sportágat?

Dombóváron nőttem fel, ott ismerkedtem meg a kosárlabdával az általános iskolában. Előtte úsztam és aerobikoztam is, de a kosárlabda akkoriban élte a fénykorát a városban, az A-csoportos férfi csapat meccseire édesapámmal az összes hazai mérkőzésre kimentünk. Lényegében ott sündörögtem kiscsikóként a pálya szélén, és teljesen magába szippantott a közeg.

Honnan jött az ötlet, hogy edző leszel?

Sosem készültem profi játékosnak. Pécsen amatőr szinten játszottam, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Miután visszamentem Dombóvárra, felmerült, hogy a Gimiben egy előkészítős csoport mellett segédkezzek, így indult az edzősködés. A PVSK-hoz aztán körülbelül hét éve kerültem méghozzá rögtön a Covid időszakban, ennek köszönhetően online edzések tartásával kellett boldogulnom.

Az óvónéni hivatás mikor alakult ki és miért pont az?

Eredetileg testnevelő tanárnak készültem, de viszonylag hamar rájöttem, hogy a nagyobb korosztály nem az én világom. A kicsikkel, az óvodás és kisiskolás korú gyerekekkel sokkal jobban megtalálom a közös hangot. Bár menet közben jött a váltás, egyáltalán nem bánom, másfél év múlva végzek az egyetemen.

Mennyire tudod hasznosítani az óvodában szerzett pedagógiai tapasztalataidat a kosárpályán, és fordítva?

Teljes mértékben! A legkisebbeknél elengedhetetlen a végtelen türelem, a bátorítás és a pozitív visszacsatolás. Amit az egyetemen és a gyakorlatokon tanulok a gyerekek lelkivilágáról, azt egy az egyben át tudom ültetni a kosárpályára.

Mit próbálsz meg a leginkább átadni a gyerekeknek a munkád során? És mi okozza a legnagyobb nehézséget?

A legfőbb célom, hogy megszerettessem velük a sportágat és megtartsam őket a kosárlabda, illetve a PVSK családjában. Nevelőedzőként hatalmas a felelősségünk, ha a gyerekek ezen a ponton nem szeretik az edzőt vagy a közeget, elveszítjük őket. Pontosan ezért vállaltam el a kosárlabda utánpótlás táborok szervezését is. Ezek a nyári programok hatalmas szerepet játszanak abban, hogy a gyerekek a szezonon kívül is együtt legyenek, élményeket gyűjtsenek, és elmélyüljön a sportág iránti szeretetük. A legnagyobb kihívás az, hogy minden gyereket a saját szintjén és igényei szerint tudjunk motiválni.

Aki ismer téged, az tudja, hogy bolondos vagy. Hogyan találod meg az egyensúlyt a gyerekekkel, hogy a jókedv mellett a fegyelem is megmaradjon?

Valóban fontos számomra, hogy jó hangulatban teljenek az edzések, de a gyerekek pontosan tudják, hogy hol a határ. A szezon elején mindig felállítunk egy rendszert és egy szabályrendszert. Amikor munka van, akkor koncentrálni kell. Ha valaki ezt nem tartja be, annak jön a "kukoricán térdepelés" – persze csak viccelek, de a fegyelmet és a tiszteletet megköveteljük egymás iránt.

Mi az eddigi legemlékezetesebb vagy legviccesebb pillanatod a pályafutásod során?

A legviccesebb egyértelműen a legelső edzésem volt Dombóváron. Bementem a fiúk közé, mint egyedüli kislány, és a legelső gyakorlatnál úgy fejbe dobtak egy labdával, hogy utána fél óráig vérzett az orrom. Nem pont ilyen debütálásra számítottam! Szakmai szempontból az a legnagyobb visszaigazolás, amikor azokat a lányokat, akikkel még U18-as másodedzőként foglalkoztam, ma már a felnőttek között vagy magasabb osztályban látom játszani.

Mivel kapcsolódsz ki a szabadidődben?

Szeretek futni, bár ezt régebben nem gondoltam volna magamról, de a legjobban a barátaimmal töltött idő kapcsol ki. Sűrűn csinálunk társasjáték esteket és közös programokat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy imádok sütni, viszont egyáltalán nem eszem meg a sütiket, szóval az általam készített finomságokat mindig a barátnőim eszik meg.

Milyen céljaid vannak a közeljövőben az edzősködés terén, vagy akár a magánéletben?

Sok edzővel ellentétben nekem egyáltalán nincsenek olyan ambícióim, hogy nagyobb korosztályoknál vagy felnőtt csapatoknál legyek vezetőedző. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy az én terepem a kicsiké. Szeretném befejezni az egyetemet és óvónőként is foglalkozni. A PVSK-nál pedig továbbra is azon dolgozni az U11-es és előkészítős csapatokkal, illetve a táborokban, hogy a gyerekek a mozgást és a kosárlabdát egy életre szóló élménynek tekintsék.