Alekszics: 2009 emléke máig bennem él
Szerdán a Magyar Kupa nyolcas döntőjének első körében a Falco ellen játszunk a négy közé jutásért. Vezetőedzőnk, Dragan Alekszics igazi kupaspecialistaként készül a budapesti megmérettetésre.
Jöhet a kupa!
Szerdán a Falco ellen kezdjük meg Magyar Kupa-szereplésünket, amely csapatkapitányunk szerint az idei év legnagyobb pillanata lehet együttesünk számára.
Élethalálharc a MEAFC ellen
Szombaton kezdjük meg alsóházi párharcunkat az NB I. B Piros csoportjában maradásért a Miskolc ellen.
Hazai pályán kezdjük az alsóház küzdelmeit
Elkészült az alsóházi rájátszás programja az NB I. A csoportjában, így most már biztos, hogy április 14-én az Oroszlányt látjuk vendégül a rajton.
Megvannak az első pontjai
Hőgye Patrik, a PVSK-Veolia egyik fiatal tehetsége Debrecenben megszerezte élete első A csoportos pontjait, és bár nagyon élvezi, hogy a felnőttek között játszhat, tudja jól, még rengeteget kell fejlődnie.
Extrán dobott, nyert a DEAC
A debreceniek 15 triplával terhelték meg a gyűrűnket, így pedig nem volt esélyünk győzelemmel zárni az alapszakaszt.
Hazai pályán fejezi be szezonját a PVSK-Cargate
Az NB I. B Piros csoportjának alapszakasza a hétvégén a végéhez ér. Az utolsó fordulóban a PVSK-Cargate a Salgótarjánt fogadja vasárnap.
Debrecenben zárjuk az alapszakaszt
Szombaton, idegenbeli mérkőzéssel fejezzük be szereplésünket a bajnokság alapszakaszában.
Magyar Kupa: a Falcót kaptuk a negyeddöntőben
A mai napon sorsolták ki Budapesten a Magyar Kupa nyolcas döntőjének programját.
Hétfőn még lehet mezeket rendelni
Még egy nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy bárki beszerezhesse csapatunk 2020/21-es szezonban használt mezeit.
Hiába nyertünk a ZTE ellen
Bár jó második félidei játékunknak köszönhetően legyőztünk a Zalaegerszeget, a Kaposvár OSE elleni győzelme miatt matematikailag is eldőlt, nem juthatunk be a bajnokságba play offjába.
A bajnokságban is a legjobbra törekedünk
A play offba kerülés szempontjából kulcsfontosságú meccs következik számunkra szombaton, a Zalaegerszeged fogadjuk.
Események
2025. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-