Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Plisz Balázs részt vett az U20-as atlétikai Európa-bajnokságon

Plisz Balázst, a PVSK középtávfutóját az idei évi eredményei alapján, meghívták az U20-as válogatott 4x400 m-es váltójába. Az Eb-t augusztus első napjaiban az izraeli Jeruzsálemben rendezték.


Balázst hazaérkezésének pillanatában hívtuk fel telefonon, és az után is érdeklődtünk, milyen benyomásokat szerzett első Eb-szereplésén.

A váltó hat főből került ki, ebből négyen futottunk. Mivel hárman más versenyszámban is a döntőbe kerültek, így az elődöntőben nem a legerősebb négyes indult. Én elsőnek futottam, 48.90 volt a mért időm, amivel megközelítettem egyéni csúcsomat, ami 48.71, és úgy gondolom, jól húztam a magyar váltót. Mivel délelőtt volt a futás, a rajtom sikerülhetett volna jobban is. Ezen majd javítanunk kell edzőmmel, Freier Balázzsal.

Bár nem kerültünk döntőbe, mert nálunk olyanok is futottak, akik úgynevezett kiegészítő emberek, és akiknek nem a 4x400 a fő számuk. A mi váltónk mellett a brit, a holland, a francia, a török, és az olasz csapat volt a futamunkban, a franciák és a brit csapat húzott el, a többieket sikerült megfognom. Egyébként a brit négyes nyerte ezt a futamot.

Természetesen nagyon örülök, hogy itt lehettem, mert ez egy nagyon nagy esemény volt, hiszen a résztvevők közül többen már a felnőtt mezőnyben is bizonyítottak. Jövőre annyiban nehezebb lesz a válogatottság, hogy korosztályt lépek, és az U23-ban két évvel leszek fiatalabb. Büszke vagyok, hogy tagja lehettem ennek a csapatnak, és remélem folytatás következik.

Egy ilyen verseny arra is jó, hogy barátságokat kössünk, lesz olyan srác, aki a vb-n is indul majd Budapesten, ahol nézőként én is ott leszek, és bizonyára találkozni fogunk. Remélem, egyszer majd versenyzőként is részt vehetek felnőtt világbajnokságon.

Volt egy napunk, amikor kimehettünk a városba. Jeruzsálem csodálatos város, az emberek nagyon barátságosak, és elmentünk a Siratófalhoz is, ami nagy élmény volt. Összességében nagyon jól éreztem magam, ezen a kitűnően rendezett versenyen, nekem ez volt az első Európa-bajnokságom, és nagyon sok tapasztalattal tértem haza.

Edzője, Freier Balázs is büszke tanítványára, természetesen véleményét elmondta Balázs szereplésével kapcsolatban.

Balázst az ez évi kitűnő teljesítménye alapján válogatták be, sajnos, az elődöntőben nem a legjobbak álltak rajthoz, mivel hárman más számokban, 800 m, 400 m és 400 gát, bekerültek a döntőbe. Elsőként futott, hogy húzza a többieket, elégedett vagyok, hiszen délelőtti verseny volt, és a 48.90-es ideje mindössze két tizeddel maradt el az egyéni csúcsától. Örömmel tölt el, hogy ismét volt egy sportolónk, aki nemzetközi atlétikai versenyen képviselte szakosztályunkat, és a PVSK-t.

Névjegy:

Név: Plisz Balázs

Születési év hó nap: 2004.10.02., Pécs

Súlya: 70 kg.

Magassága 184 cm.

Sportága: Atlétika

Egyesülete: PVSK

Száma, amiben indul a versenyeken: 400 m-es síkfutás

Egyéni csúcsa: 48:71 (400 m)

Edzője: Freier Balázs

Jelenleg egyetemista, a PTE-KTK Kereskedelmi és Marketing szakán első éves lesz.

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap