Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Már az első napon is jó eredmények voltak az atlétikai versenyen

Csütörtökön és pénteken rangos régiós atlétikai eseményt rendez a Magyar Atlétikai Szövetség és a PVSK Atlétika szakosztálya Pécsett, a PVSK Verseny utcai létesítményében. Már az első napon is nagy küzdelmekben születtek meg a remek eredmények.

Öröm volt nézni a fiatal sportolókat, akik a szépen feldíszített, és az ország bármely hasonló létesítményével megegyező színvonalú atlétika pályán gyülekeztek, ahol a megnyitó után megkezdődött a régiós verseny második fordulójának első napja.

A verseny fő szervezője, Freier Balázs, a PVSK atlétika szakosztályának vezetője számolt be az első nap eseményeiről, és az eredményekről.

- Régen várt esemény első napja volt a mai. A versenyre közel 300 atléta nevezett, a Dél-nyugati terület megyéinek (Bács-Kiskun, Baranya, Fejér, Somogy, Tolna) U16 és U14 korosztályú versenyzői vesznek részt ezen a rendezvényen. Ennek a sorozatnak a 2. fordulóját a MASZ rendezi a PVSK sportlétesítményében, a PVSK atlétika szakosztályának szervezésben.

Az első nap után nagyon jó versenyeken, remek küzdelmeken vagyunk túl. Nyugodtan mondhatom, hogy régen volt ilyen színvonalas gyermek atlétikai rendezvény a Verseny utcában – mondta a szakmai vezető.

Egyesületünk atlétika szakosztálya komoly tradíciókkal rendelkezik. A most már lassan 102 éves fennállásunk során rengeteg válogatott versenyző került ki a PVSK-bólezt már Czerpán István a PVSK elnöke mondta, majd így folytatta - Atlétika szakosztályunk mindig elismert volt országosan is. Az utóbbi évtizedekben hullámzó teljesítményt nyújtottunk, olimpikonunk is volt, de egész gyenge évek is előfordultak. Mint oly sok esetben, itt is a finanszírozás hiányossága állt a háttérben.

Most elérkezett az az idő, amikor újra országos szintre kerülhet a PVSK atlétikája, sőt a nemzetközi vérkeringésbe is szeretnénk bekerülni.

Ennek egyik legfontosabb eleme a létesítményfejlesztés, de hasonlóan fontos az is, hogy ezzel a versennyel is egy lépést teszünk abba az irányba, hogy elismertessük és népszerűsítsük a PVSK atlétikáját. Remélem, hogy ez a rendezvény elnyeri a résztvevők tetszését. Ez a verseny a kezdetet jelenti, atlétikapályánk felújítása után ezzel a rendezvénnyel tudtuk megtenni az első lépést azon az úton, amelynek következő lépéseként évente legalább két országos versenynek akarunk házigazdái lenni - fűzte hozzá az egyesület elnöke.

Majd ismét Freier Balázs vette át a szót, és arra a kérdésre, hogy az első nap után milyen eredmények születtek, és mik lesznek a pénteki versenynap fontosabb számai, a következőket mondta.

A PVSK atlétái közül a leány rúdugrók kiválóan szerepeltek, a döntőben az első öt helyet mi szereztük meg. Gastiaburu-Frank Abigél 2,40 m-el nyerte a versenyt, a második Szentgyörgyvölgyi Natasa, és a harmadik Mogyorósi Regina lett. Figyelemre méltó Bálint Gréta 600 m-en elért 1:44.93-as ideje, ami egyéni csúcs, fölényesen nyerte vele a távot. Lány 80 m-en Gastiaburu-Frank Abigél második, lány 1500 m-en Ronczyk Franciska kiváló futással a harmadik helyen végzett, utóbbi edzője Marosi Zoltán, a többi versenyzőnké Putsayné Völgyi Erzsébet és Putsay Zoltán.

Pénteken a bajnokság a második napi számokkal folytatódik, amelyeken komoly izgalmak várhatóak, bár hangsúlyozom, itt a nagyon jó küzdelmek, az örömmel végrehajtott versenyszámok a legfontosabb tényezői a rendezvénynek, és már most is nagyon sok szépségét megmutatta a sportág a gyerekeknek - fejezte be a szakmai vezető.




Kapcsolódó hírek

Rangos atlétikai verseny lesz a PVSK-pályán

Csütörtökön és pénteken régiós atlétikai eseményt rendez a Magyar Atlétikai Szövetség és a PVSK atlétika szakosztálya Pécsett, a PVSK Verseny utcai létesítményében.

Elolvasom 2021.06.14. 13:07

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap