Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ma van Szabó Tünde atléta, olimpikon születésnapja

A PVSK atlétájának szerencsésen alakult pályafutása, ahogy ő mondja, sem az alkata, sem a tehetsége nem ígért olimpiai részvételt. Kitartással, akarattal, szorgalommal érte el a sikereit, egyebek mellett a riói olimpiai részvételt is.


Szabó Tünde 1989. február 8-án született Dombóváron. Más sportágakkal is megpróbálkozott, nyolc- és tizenegy éves kora között versenyszerűen úszott, de a legjobban futni szeretett. Tizenkét éves korától kezdve csak ezzel foglalkozott.

Tizennyolc éves kora óta rendszeresen részt vett utcai futóversenyeken. Napi 12–18 kilométert futott, közben egyre jobb eredményeket ért el. 1500-on 4:43-at, 5000-en 17:45- öt,10 kilométeren 38 percet, 21 kilométeren 80 percet futott az utánpótlás-korosztályban.

Először csak pálya- és mezei versenyeken indult, de 2013 őszen már 77 percnél járt félmaratonon, ráadásul dombos pályákon. A legjobb ideje 75:40 perc volt, amit Szarajevóban ért el. Az első maratonját 2014 márciusában futotta Pozsonyban, ahol a vártnál jobb idővel ért célba: 2:44:37-et mutatott az óra. Az eredmények alapján egyre nyilvánvalóbb lett, hogy van esélye kijutni az olimpiára. Felkészülésként több félmaratont futott, a legtöbb jó eredményét érdekes módon Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában érte el.

Az olimpiára a felkészülés nagyját itthon csinálta végig edzője, Freier Balázs irányításával. Pécsett a Mecsekben futott, sokat az erdőben, illetve a kerékpárutakon. 2015-re már az olimpia volt a fő cél, és végül október 25-én Frankfurtban 2:41:09-vel sikerült elérnie a riói szintet, amivel teljesült a nagy álma, a 2016-os olimpián képviselhette Pécs városát és a PVSK-t. Rióban nagyszerűen helytállt, a 157 induló közül 2:45:37-es idővel a 83. lett, ami a nehéz körülményeket is figyelembe véve nagyon jó eredménynek számít. Több nemzetközi és hazai versenyen, köztük a Pécs-Harkány futásokon is, kiválóan szerepelt.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap