Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ezüstérem a Fedettpályás Budapest Bajnokságon

Két fiatal indult az atlétika fedettpályás bajnokságon, ahol Fritz László 800 m-es síkfutásban kitűnően helytállt a felnőtt mezőnyben, Lomb Ádám 3000 m-en pedig mindössze három tizeddel maradt le a dobogó legfelső fokáról.

Freier Balázs, a két ifjú versenyzőnk edzője még Budapestről visszafele tartott, amikor sikerült elérnünk telefonon. Megkértük, értékelje futóink teljesítményét. Laci a felnőttek között kitűnően szerepelt. Rajta nagyon látszik még az, hogy beteg volt, de a hét közepén már láttam a javulást, bízom abban, hogy rövid időn belül utoléri magát. Ha az ő korosztályában szereplőket nézzük, akkor a 8. helyen végzett. Egyébként a 22. helye sem csalódás. Így is egyéni fedettpályás csúcsot futott.

Lomb Ádám 2001. július 9-én született Pécsett, az idén lesz húsz esztendős, még utánpótlás korosztályú, és remekül ment. A rajtnál egy versenyző mintegy fél körrel elfutott a mezőnytől. A hajrá nagyon izgalmas volt, utolsó kört nagyon gyorsan futották, ketten hajráztak a második helyért, befogták az élen futót, és állítom, ha még öt méterrel többet kell futni, Ádám az első is lehetett volna. Ez volt az első 3000-es eredménye fedettpályán. Rúdugrásban Garamvölgyi Petra, a PVSK versenyzője 3 m 80 cm-rel a 4. helyet szerezte meg - fejezte be Balázs.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap