Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Egy ezüst és egy bronzérem a Mezei Futó ligaversenyen

Jól szerepeltek a PVSK távfutói a Békéscsabán rendezett Mezei Liga verseny első fordulójában.

Freier Balázs, atlétika szakosztályunk vezetője ekképpen értékelt:

A Békéscsaba melletti Pósteleken kezdődött a 2022/23-as atlétikai versenyszezon a mezei ligában az első fordulóval. Egy kör 1500 méter volt, a talaj pedig igazi „mezeis”. Volt ahol göröngyös, máshol vastag avaron, vagy füves helyeken vezetett a pálya. Itt már mindenki a következő évi kategóriában indult. Így, Nagy Lujza is első éves ifjúságiként versenyzett a 4,5 kilométeres távon. A fiatalok még a felkészülés elején tartanak, ezért ezen a versenyen csak az állapotuk felmérést végeztük el. Egyszerre több korosztályt is egybe indítottak pl. serdülő fiúk és ifi lányok. Lujza sokáig az élen futott, de az egy évvel idősebb ellenfele az utolsó körben elé került és hosszú hajrát nyitott. A táv végére sikerült újból utolérni, de a végén ellenfele volt az állóképessebb. A bemutatkozás az új korosztályban nagyon jól sikerült, mert több, jobb idővel rendelkező ellenfelét is sikerült maga mögé utasítania.

Zárószámként jött a nap legizgalmasabb versenyszáma a felnőtt férfi 7,5 kilométer. Ezen az öt körön együtt indultak a felnőttekkel az U23-as és az U20-as futók is. Lomb Ádámmal az volt a célunk, hogy a számára eddig nehézségeket jelentő egyenetlen talajon is a legjobbak közé kerüljön. Ádám rögtön az élre állt és a 4. körig felváltva vezették az iramot. Ekkor Palkovics István, U23-as Európa bajnokunk robbantott és 10-15 méterre elfutott az élmezőnytől. Az utolsó körre utolérte a három főből álló üldöző boly, melynek Ádám is tagja volt. Nagyon izgalmas utolsó kör kezdődött, melyből versenyzőnk eddigi legjobb eredményét érte el és harmadikként ért a célba. Ezzel bebizonyította, hogy már a göröngyös, „mezeis” talajon is számolni kell vele annak ellenére, hogy továbbra is az utcai (aszfaltos) futásra készül.

Eredmények:

Felnőtt kategória 7500 m Lomb Ádám 3. helyen végzett. Ideje: 2:18, mindösszesen 3 másodperccel maradt el a 2. helytől. Ez az időeredmény az U23-as kategóriában az első helyet jelenti.

Nagy Lujza ifjúsági U 18 4500 m 2. helyezés, ideje 15:28 mindössze 2 mp-vel maradt le az első helyezettől.

A Mezei Futó Liga 2. fordulóját november 12-én Nemesvámoson rendezik.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap