Dér Andrea neve mára szorosan összeforrt a PVSK-val és az atlétikával. 1987 óta tagja a PVSK-nak, és azóta sem hagyta el nevelőegyesületét. Pályafutása során versenyzőként, edzőként és pedagógusként sok tapasztalatot szerzett, miközben mindig fontos számára a gyermekek fejlődése és a sport megszerettetése.

Jelenleg atlétaedzőként, valamint labdarúgó-utánpótláscsapatoknál koordinációs edzőként tevékenykedik. A délelőttjeit a Pécsi Kovács Béla Általános Iskolában tölti, ahol testnevelés–technika szakos tanárként dolgozik. Korábban a Pécsi Tudományegyetem Sporttudományi Intézetében is oktatott, ahol többek között a Bevezetés a szociológiába című tárgyat tanította.

Szakmai pályafutása során gyógypedagógiai iskolában is szerzett értékes tapasztalatokat, emellett több más sportágba is betekintést nyert, többek között a szivacskézilabdába és az úszásba. Ezek a különböző területeken szerzett tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy sokoldalúan és a gyermekek egyéni képességeit figyelembe véve közelítsen a sporthoz.

Hol találkoztál először az atlétikával, próbáltál-e más sportágat?

Sport tagozatos általános iskolai, majd gimnáziumi éveim alatt találkoztam a választott sportágammal és a találkozó olyan jól sikerült, hogy ma is a rekortán pálya mellett maradtam, de a sportolóból edzői státuszba kerültem. Válogatott atlétaként a középtáv, azaz 800m-es és 1500m-es távokat futottam, később az élsport abbahagyása után váltottam a hosszabb félmaraton távra. Az országos örökranglistán 800m-en a 15 éves korosztályban 2:10,35 futó-eredményem még mindig a 4. helyen van.

Mikor alakult ki benned, hogy edző szeretnél lenni?

Főiskolai később egyetemi tanulmányaim mellett sportedzői szakképesítést is megszereztem, bár akkor még nem sejtettem, hogy valaha is edzői pályára is lépek. Volt edzőm többszöri megkeresése után kerültem ismét a 8 sávos 400m hosszúságú rekortán pályára, ahol immáron 8 éve foglalkozom utánpótlás korú atléta gyermekekkel.

Tanári pálya mikor fogalmazódott meg benned?

A szüleim, nagyszüleim is pedagógusok voltak, így a pedagógusi pálya szinte kódolva volt bennem a családi minták miatt, és számomra teljesen egyértelmű volt, hogy tanár lesz belőlem.

Mekkora előnyt jelent a pedagógusi pálya a sportban, vagy akár fordítva?

A pedagógusi pálya és a sport számomra nagyon szorosan összekapcsolódik. Egyetemi tanulmányaim során megalapoztam a pszichológia, a pedagógia, a sportélettan, edzéselmélet, a sporttáplálkozás és a gyógytorna területén megszerzett tudásomat, de azóta is folyamatosan képzem magam és bővítem az ismereteimet.

Ugyanakkor azt vallom, hogy van egyfajta készség, adottság, amelyet nem lehet tankönyvekből megtanulni. Ez akkor válik igazán fontossá, amikor az ember egy gyermekközösségbe kerül, és az adott pillanatban képes felismerni, hogy kinek és mire van szüksége.

Ez mindig egyénre szabott segítséget jelent. Lehet egy jókor kimondott segítő szó, a megfelelő pillanatban adott instrukció, egy jól időzített hibajavítás, egy tekintet, egy új módszer alkalmazása vagy akár egy beszélgetés, amely éppen akkor történik, amikor a gyermeknek a legnagyobb szüksége van rá.

Úgy gondolom, hogy a pedagógusi tapasztalat az edzői munkában is hatalmas előnyt jelent, hiszen nemcsak a sportolót látom a gyermekben, hanem az egész személyiséget. Ugyanakkor az edzői munka is rengeteget ad a pedagógusi pályához: megtanít még jobban figyelni, alkalmazkodni, motiválni és minden gyermekhez megtalálni a megfelelő utat.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

A munkám során a legnagyobb örömet az adja, amikor egy gyermek a saját adottságait, képességeit és érdeklődését figyelembe véve megtalálja a számára leginkább megfelelő sportágat. Nagyon jó érzés, amikor én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy elinduljon ezen az úton, és a benne rejlő képességeket fokozatosan készségszintre fejlesszük.

Ugyanilyen fontos számomra, amikor azt látom, hogy a rendszeres mozgás és a sport már a gyermek életvitelének természetes részévé vált. Nagy öröm, amikor egy új mozgáselem, mozgássor vagy mozgáslánc elsajátítása sikerélményt ad neki, és látom rajta a fejlődés, a felfedezés és a teljesítmény örömét.

Szeretem azt a közösséget és fiatalos energiát, amit a diákok adnak. Jó érzés, hogy a mindennapi munkám során nemcsak a mozgásukat és a sport iránti szeretetüket fejleszthetem, hanem a személyiségük formálásában is részt vehetek. Számomra talán ez az egyik legszebb része a pedagógusi és edzői munkának: látni, ahogy a gyermekek a sporton keresztül nemcsak ügyesebbé, hanem magabiztosabbá, kitartóbbá és tudatosabbá is válnak.

Mi a legnehezebb feladat?

Az egyik legnagyobb kihívást a monotonitás leküzdése jelenti, hiszen az atlétikában nincs labda, amivel könnyen motiválhatók lennének a gyerekek. Megvan azonban a saját módszerem arra, hogy jó hangulatot teremtsek az edzéseken, aminek köszönhetően egyre többen csatlakoznak hozzánk. Kulcsfontosságú, hogy minden egyes gyermeknél megtaláljam azt a személyre szabott kapcsolatot és eszközt, amivel lekötöm a figyelmét, azonban ehhez elengedetlen egy jó közösség kialakítása, egyéni sportágban ez kulcsfontosságú. Ami talán nehézséget jelent számomra a munkám során az digitalizációra való átállás, de szerencsére vannak segítőkész fiatal kollegáim, akiktől tudok én is tanulni.

Milyen olyan tulajdonságokat ad az atlétika a gyerekeknek, amiket az életben, a civil pályán is kamatoztatni tudnak?

Az atlétika – legyen szó futó-, ugró- vagy dobószámokról, gát-, váltó- vagy akadályfutásról – olyan belső tulajdonságokat formál a fiatalokban, amelyeket később az élet számos területén kamatoztatni tudnak. A sport megtanítja őket a monotonitás és a nehézségek elviselésére, arra, hogy saját korlátjaikat és akadályaikat is képesek legyenek legyőzni. Fejleszti a kitartást, az akaraterőt, a türelmet és a küzdeni tudást. Ugyanakkor megtanít arra is, hogy a sikerek érdekében időt és energiát kell befektetni.

A váltó- és csapatszámok pedig arra tanítják a gyerekeket, hogy egy közös cél eléréséhez nemcsak a saját teljesítményükre, hanem egymásra is szükségük van. Megtanulnak felelősséget vállalni önmagukért és a közösségért is. Úgy gondolom, hogy ezek a tapasztalatok később a civil életben is nagyon sokat jelentenek. A kitartás, az akaraterő, a kudarccal való megküzdés, a célokért végzett következetes munka és a közösségben való együttműködés mind olyan értékek, amelyek hosszú távon is elkísérik őket.

Mi volt eddigi pályafutásod legemlékezetesebb vagy legbüszkébb pillanata edzőként?

Edzői pályafutásom legszebb pillanatai azok, amikor sikerül egy-egy gyermeket hosszú távon is az atlétika, a „Sportok Királynője” mellett tartani, és közben látom a folyamatos fejlődését. Ugyanilyen büszkeséggel tölt el, amikor egy gyermekéveken keresztül kitart a sportága mellett, amely idővel életformává válik számára, és felnőttként is elkíséri.

Edzőként természetesen az eredményeknek is örülök, de számomra legalább ilyen fontos látni azt a személyiségfejlődést is, amelyet a sport adhat. Öröm, amikor azt látom, hogy egy gyermek az atlétika által kitartóbbá, magabiztosabbá és tudatosabbá válik, és ezek az értékek az élet más területein is elkísérik.

Neked kik voltak a mestereid, akiktől a legtöbbet tanultad a szakmáról?

Szakmán belül a legfőbb mesterem Freier Balázs volt. Ország legjobb edzői között van, akinek a fejében olyan komoly szakmai metódus és tudás halmozódott fel, és annyi kiváló sportolót nevelt ki a válogatottságig, hogy a munkája örök mintaként lebeg a szemem előtt.

Van-e valamilyen hobbid, amivel szívesen töltöd a szabadidődet?

A szabadidőmet legszívesebben futással töltöm. Gyakran kimegyek Malomvölgybe, ahol egy kicsit kiszakadhatok a mindennapokból, egyedül, csendben, a természet közelében lehetek. Rendszeresen indulok a Pécs–Harkány futóversenyen igaz most már inkább csapatban, fiatalabb koromban egyénileg teljesítettem nemegyszer a távot. Valamint az Ultrabalatonon is immáron öt éve csapatban teljesítjük a 209 km-es távot. Volt amikor Bécs-Budapest közötti 243kilométert 5 napos versenyként, váltóban teljesítettük és a dobogó különböző fokán fejeztük be több éven keresztül. Igy a közösségi élmény is megvolt és mellette a kilométerek is.

A napi futás még akkor is elengedhetetlen, amikor már nagyon fáradt vagyok, mert tudom, hogy edzés végén mindig egy igazi, felemelő flow-élménnyel leszek gazdagabb. Számomra a futás nemcsak sport, hanem kikapcsolódás és feltöltődés is egyben.