Hírek, eredmények
Fedett pályás verseny zárta az atlétika utánpótlás téli időszakát
A Pécsi Vasutas Sportkör atlétikai szakosztályának utánpótláskorú sportolói számára a téli felkészülési időszak egy házi versennyel zárult, amelyet fedett pályán rendeztek meg. Az eseményen három csapat vett részt.
Hat fiú és két lány mérkőzést játszunk
Serdülő, kadett és Gyermek Kupa fordulók állnak előttünk most hétvégén. Hajrá, PVSK!
Szombaton a Harkány ellen indul a tavaszi foci szezon
Az elmúlt hétvégén már játszottak bajnoki meccset felnőtt labdarúgóink Villányban, szombaton a Harkány ellen nem lehetetlen a győzelem, amelyre a jelenlegi helyzetben nagy szüksége lenne a focicsapatunknak.
Ma lenne 82 éves Kósa Géza ökölvívó edző
Nemcsak kiváló ökölvívó, de jó pedagógiai érzékkel rendelkező, a sportolók érdekeit mindig szem előtt tartó szakvezető is volt. Első és egyetlen edzője Horváth Géza mesteredző volt, aki végig követte és irányította pályafutását.
Cél: a harmadik hely megőrzése
NB II-es kosárlabdacsapatunk szombaton hazai pályán játssza az utolsó előtti alapszakasz mérkőzését.
Nagy judosiker Bécsben
Járányi Bíborka a PVSK judokája első válogatott versenyén vett részt a magyar csapattal a hétvégén Bécsben és megnyerte a versenyt.
Kitűnő eredmények a pályán kívűl
A PVSK nagy figyelmet fordít a pályán kívüli iskolai teljesítményre is. Edzőink és szakosztályvezetőink ezt folyamatosan figyelemmel kísérik, ezért kosárlabda szakosztályunk vezetői összegyűjtötték az idei félév jó tanulóit.
Szép eredménnyel zárta U10-es csapatunk a szentlőrinci teremtornát
Az U10-es labdarúgó csapatunk ezüstéremmel zárta a XVI. Vörös Zoltán Emléktornát.
Kosárlabda utánpótlás eredmények - 8.hét
Két győzelemmel zártuk a hetet.
Országos bajnoki cím távolugrásban, ezüst rúdugrásban
Jól szerepeltek a PVSK atlétái a hétvégén a Nyiregyházán rendezett Fedettpályás U20-as és U18-as Országos Magyar Bajnokságon.
Elkészülni, vigyázz, kész…rajt, két hét múlva indul a Pécs-Harkány futóverseny
Már csak bő két hét van hátra, és elrajtol a Pécs-Harkány futóverseny. A résztvevők már javában készülnek, de dolgoznak a szervezők is, gőzerővel zajlik a verseny előkészítése.
Gelencsér Zsombor Ákos bronzérme tette teljessé a PVSK burgaszi sikersorozatát
A bulgáriai Burgaszban rendezett légfegyveres Európa-bajnokság harmadik PVSK-s érmese Gelencsér Zsombor Ákos, aki a junior korosztályban, a 10 méteres légpisztolyos csapatverseny tagjaként állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Baksics Dániel bronzérmes a fiú trióval az U18-as kontinensviadalon
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a bulgáriai Burgasz adott otthont az U16-os és U18-as sportlövő Európa-bajnokságnak. Hegedűs Abigél parádés szereplése után egy újabb PVSK-s tehetség, Baksics Dániel is dobogóra állhatott: a légpuska fiú trió versenyszámban bronzérmet szerzett.
Hegedűs Abigél remekelt a bulgáriai Európa-bajnokságon: egy arannyal és két bronzzal tért haza
Sportlövő szakosztályunk kiválósága, Hegedüs Abigél egy arany- és két bronzéremmel tért haza a bulgáriai légfegyveres Európa-bajnokságról. A fiatal sportlövővel a sikeres felkészülésről, a döntő drámai pillanatairól és a rá jellemző nyugalomról beszélgettünk.
Webshop - Kiemelt termékeink



Események
2026. február
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v







