Izgalmas első két negyed után a második félidőben csupán 27 pontot kaptunk, így teljesen megérdemelten arattunk sima győzelmet hazai pályán.
PVSK-Panthers–Salgótarjáni KSE 88-72 (30-25, 20-20, 16-13, 22-14)
Kosárlabda-NB I. B Piros csoprot, 7. forduló. Lauber Dezső Sportcsarnok, 750 néző.
PVSK-Panthers: Balogh Sz. 10/3, Czermann 5/3, Aradi 3/3, Kertész 9/3, Djordjevics 15. Cs.: Werner 7, Molnár M. 8/6, Csaba Gy. 15/3, Bunos 6, Szita 9/6, Bodonyi, Arató 1. Vezetőedző: Sértő Ádám.
Salgótarjáni KSE: Takács D. 7/3, Cserényi Martin, Fekete 11/9, Mucza 17/6, Nagy Á. 3. Cs.: Cserényi Marcell 8, Kámán 12/3, Osztoics 2, Boka-Magó 8/3, Balázs, Hargitai 4/3. Vezetőedző: Kovács Dénes.
Megkavarta kicsit a lapokat Sértő Ádám már a kezdés előtt, olyan kezdő ötöst küldött ugyanis fel a Salgótarján ellen, amilyet ebben a szezonban még nem. Czermann és Aradi is ott volt a pályán a feldobáskor, a kisebb betegséggel küzdő Molnár azonban csak csereként várta a bevetést.
És bár a meccs első kosara egy tarjáni palánkos tripla volt, így is gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. És bár az első negyedben Mucza is bevert két távolit, sőt, még Takács is eredményes volt kintről, szerencsére mi sem maradtunk adósok a hármasokkal. Aradi, Csaba és Szita is jól célzott messziről, utóbbi ráadásul az első után lendöletből veret be a másodikat is. E mellett pedig a gyors indításaink is jól működtek. Pontgazdag első negyedet zártunk 30 dobottal, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy nálunk legyen az előny.
A második tíz percben a lendültünk ugyan kicsit alábbhagyott, de azért amikor nagyon kellett, mindig volt valaki, aki szállította a fontos kosarakat. Csaba György láthatóan élvezte a játékot, védekezésben pedig Werner tette oda magát nagyon. Ugyan vezetőedzőnk láthatóan nem volt elégedett a látottakkal, de a félidőhöz érve így is maradt az ötpontos vezetésünk.

Ami pedig a nagyszünet után jött, arra már Sértő Ádám is csak csettinthetett egyet. Elővettük ugyanis a legjobb védekezésünket, és ezzel teljesen megfojtottuk a Salgótarján játékát. Igaz, hogy támadásban mi sem brillíroztunk, de így szép lassan tíz fölé nőtt az előnyünk. Sőt, 59-45-nél már 14 ponttal vezettünk, és csak teltek a percek úgy, hogy nem tudott betalálni az ellenfél. A második félidő elején konkrétan 6 perc 6 másodpercig őriztük a gyűrűnket érintetlenül. Ha van tökéletes védőmunka, akkor ez az volt! Aztán Kámán büntetője után olyannyira megtört a jég vendégoldalon, hogy a harmadik negyed hajrájában már riválisunk dobálta sorozatban a kosarakat, és vissza is jöttek 5 pontra. Werner fontos és látványos centerpontjai azonban a legjobbkor jöttek.
A záró felvonást így 66-58-as állásról kezdhettük, és gyorsan igyekeztünk világossá tenni, hogy szóba sem jöhet a vendég-fordítás. Ezúttal „csak” bő három percre nulláztuk le a Salgótarján támadójátékát, ez azonban untig elég volt ahhoz, hogy eldöntsük a meccset. Czermann és Balogh is eredményes volt kintről, Csaba egymás után dobálta a könnyű kosarakat pazar befutások után, de Djordjevics is hozzátette a magáét a győzelemhez. Merthogy ennek a meccsnek bizony győzelem lett a vége, méghozzá teljesen megérdemelt.

Ezzel már a hazai mérlegünk is pozitívba fordult, hiszen háromból már második győzelmünket szereztük meg itthon. Ha e mellé tesszük a hibátlan idegenbeli mutatónkat, akkor nem is kérdés, hogy megérdemelten állunk a tabella második helyén.
Sértő Ádám: Gratulálok a csapatomnak! Döcögősen, de nyertünk. A második félidőben elkezdtünk védekezni, emiatt külön is gratulálhatok nekik. 29 assziszt, megnyertük a lepattanócsatát. Domináltunk, de nem volt ez olyan könnyű meccs, mint ahogy a statisztika mutatja. Isten éltesse a Lauber Dezső Sportcsarnokot, legalább még 50-et kívánunk neki! Köszönjük a szurkolóinknak a remek hangulatot, amit megint teremtettek, illetve: „Nem kell megkérdezni Walsh-ot, hogy mit tett.” Pécsi kollégámnak és barátomnak külön, és a Salgótarjánnak is sok sikert kívánok a folytatáshoz!
Események
2026. november
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-