A játék minden elemében jobb volt a PVSK, és egy remek ellenfél ellen ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet, és ezzel veretlenül menetel céljai felé.
Most is az esélyesebb csapat nyert, a lelkes, de játékban gyengébb teljesítményt nyújtó vendégek nem tudták elkerülni a vereséget. Két negyedben is jobbak voltunk, és ez elég volt a győzelemhez.
PVSK-Mecsek Füszért-Semmelweis OSC 15-10 (5-1, 4-4, 3-3, 3-2)
Ob I/B, 6. forduló, Helyszín: Abay Nemes Oszkár uszoda, Pécs, 93 néző. Vezették: Dr.Tóth Szabolcs, Kovács Soma. Ellenőr: Székely Zoltán
A gólok sorát Sipos Balázs nyitotta, és ettől kezdve egy érdekes, sok hullámzó meccsszakaszt hozó találkozó kezdődött. Az első negyedet négy góllal nyertük, és ezzel lényegében behúztuk a mérkőzést is.
A második negyed elején volt már hat gól is a különbség, majd 7-2, 8-4, 8-5 is volt az állás, ebből is látható a vendégek javuló játéka, és az, ahogy fokozatosan feljöttek. A második negyed 4-4-re végződött.
Keményen védekeztek a csapatok, ezt a viszonylag sok megadott büntető, és a nagyszámú kiállítás is jelezte, bár igazán durva belemenést nem láttunk.

Hogy mennyire kiegyenlített lett a játék azt a harmadik negyed 3-3-as eredménye is mutatta.
Sokszor lejárt támadó idő, volt kapufa, és kihagyott büntető, és kihagyott helyzetek is mindkét oldalon, ezek tették izgalmasabbá a találkozót.
A mieinknél ketten dobtak négy gólt, Tátrai Tamás és Bede Marcell, de hozzájuk zárkózott a háromgólos, Baj Marcell is. A vendégeknél a háromgólos Kerényi Csanád volt a legeredményesebb.

A mai nagyon sok fiatallal medencébe ugró vendégek egy ideig tudták tartani a pécsieket, majd felülkerekedtek pólósaink. A PVSK-Mecsek Füszért gyakorlatilag végig kézben tartva nyerte a találkozót, bár a játékunk néha akadozott, és néha közelebb is kerültek a vendégek, de ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.
Zlatko Rakonjac vezetőedző, PVSK-Mecsek Füszért: Nagyon komolyan vettük ezt a mérkőzést is, és megtiszteltük az ellenfelet azzal, hogy teljes erőbedobással játszottunk. Ahogy a mérkőzés felvezetőjében is mondtam, egy remek csapat volt ma az ellenfél. Úgy gondolom, nagyon megküzdöttünk a három pontért, és a néha hullámzó játékunk ellenére is megérdemelten nyertük ezt a fontos találkozót. Köszönöm a szurkolók támogatását, sok pihenőre nincs idő, szerdán már az Ybl ellen játszunk.
Balázs Miklós, vezetőedző, Semmelweis OSC: Mi nagyon fiatal csapattal jöttünk Pécsre. A vereség ellenére gratulálok a fiúknak, mert remekül helytálltak, és néha jól is játszottak. A Pécs OB I-es színvonalú játékot produkáló csapat, tudtuk ki ellen játszunk, ennek tükrében elégedett vagyok teljesítményünkkel. Természetesen gratulálok a hazaiaknak, és azt kívánom, kerüljenek vissza az élvonalba.

Kapcsolódó hírek
Az OSC fiókcsapata látogat vízilabdázóinkhoz
A Semmelweis OSC mondhatni, az Ob I-ben szereplő OSC fiókcsapata, amolyan utánpótlás nevelő bázisa is, amelyben néhány rutinosabb csapattag is van.
Események
2026. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
-



