Hírek, eredmények
Győzelmet ért a remek védőmunka
Bár a második negyedben akadt egy komolyabb hullámvölgyünk Salgótarjánban, így is szinte végig vezetve szereztük meg szezonbeli hetedik győzelmünket!
Veretlenül szerezte meg a bajnoki címet a PVSK vízilabda csapata
A várakozásoknak megfelelően nem történt meglepetés. A két helyi vízilabda együttes mérkőzésének eredménye hűen tükrözi a két csapat rangját és a bajnoki táblázaton elfoglalt helyét.
Már lehet szavazni a vármegye legjobb kosárlabdázóira
Huszonöt PVSK-s név a jelöltek között.
Három hazai, négy vendégszereplés vár a fiatal kosarasokra
NB I. B, junior és serdülő bajnokság fordulói következnek a hétvégén.
Ma 67 éves Máté János sportvezető
Máté János egész élete összefonódott a sporttal, és ezen belül a PVSK-val. A sokszínű és tartalmas sportkapcsolati rendszere, a vezetői képességgel kiegészítve, jutotta el jelenlegi beosztásához, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatói posztjáig.
3 ezüst, 1 bronz a Serdülő OB-ról
Az MSSZ Serdülő Országos Bajnokságon 11 versenyzővel vettünk részt. A puskás mezőnyben nagyon szép eredmények születtek, és külön öröm, hogy a mi versenyzőink is odaérhettek a dobogóra.
Három ikon, három születésnap
Az elmúlt héten, hét napon belül, a PVSK három legendás alakja is születésnapját ünnepelte. Rab Gyula és Varasdi János 71. életévét töltötte be, míg Vojtek Aurél csatlakozott a 70-esek klubjához.
Két helyszínen szerepeltek sikeresen judosaink a hétvégén
November utolsó hétvégéjén, két budapesti helyszínen is tatamira álltak a PVSK judosai. Az eseményeken egy magyar bajnoki címet, egy második, és négy harmadik helyet szereztek.
Legfiatalabb leányfocistáink helytálltak a nívós tornán.
Leány labdarúgó-utánpótlásunk szakmai programja egyik fontos állomásaként a múlt hétvégén a PMFC-kupán lépett pályára U10-U12-U14-es korosztályunk. A PVSK fiataljai a műfüves tornán olyan rangos klubok ellen mérettették meg magukat, mint az Újpest, a Fehérvár és a házigazda PMFC.
100 Nap múlva Pécs-Harkány
Pontosan 100 nap múlva, 2026 március 8-án újra eldördül a startpisztoly a Verseny utcában: a nőnapot is ünnepelve indul útjára a 25,6 kilométeres távon a 42. Pécs – Harkány országúti futóverseny mezőnye.
Webshop - Kiemelt termékeink



Események
2025. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-






