Hírek, eredmények
Kosárlabda utánpótlás eredmények - 45.hét
Tizenegyből hét győzelem született kosárlabda utánpótlásunkban.
Szoros mérkőzésen nyert a vízilabda csapat
A tét nagysága rányomta bélyegét a találkozóra, a mérkőzést jól kezdte a PVSK, de a harmadik negyedben kiütköztek a hibák, végül nagy küzdelemben őrizte meg veretlenségét csapatunk.
Ma lenne 98 éves Horváth László labdarúgó
Horváth László Nagykanizsán született 1928. november 8-án, itt kezdte labdarúgó pályafutását. Már 13 évesen a Kanizsai Vasútban futballozott, és 15 évesen már tagja lett Kanizsa válogatottjának. Alig volt 17 éves a délnyugati régió válogatottjába is bekerült.
A nagyszünet után lenulláztuk a Salgótarjánt
Izgalmas első két negyed után a második félidőben csupán 27 pontot kaptunk, így teljesen megérdemelten arattunk sima győzelmet hazai pályán.
Október: Mutatjuk a hónap legjobb játékosait
Kosárlabda szakosztályunk vezetősége 2021-től, egy közösen kialakított kritériumrendszer szerint döntést hozva, minden hónapban kihirdeti a hónap játékosait.
Dr. Pavlovics Gábor ezüstérmes lett a Toszkán nemzetközi versenyen
Olaszországban, Firenze közvetlen szomszédságában, Prato térségében nyolc ország tájfutói vettek részt a tradicionális Toscana Orienteering Classic nemzetközi megmérettetésen.
Két harmadik helyezés a mezeifutó bajnokságon
Két héttel a Mezeifutó Országos Bajnokság előtt Nemesvámoson rendezte meg a VEDAC a mezeifutó versenyét. Tíz versenyszámban 151 indulója volt az itthoni mezei futó idény első próbatételének. Ezennel elkezdődött itthon a mezei futó szezon.
Bátori az U23-as Eb-re a berlini edzőtáborban készül
Az U23-as magyar ökölvívó válogatott a Berlin melletti kienbaumi olimpiai edzőközpontban (Kienbaum Bundesleistungszentrum) végzi a felkészülés utolsó simításait.
Nemzetközi kihívások előtt a PVSK judósai
A PVSK versenyzőire hamarosan újabb nemzetközi megmérettetések várnak, a szakmai munka a következő időszakban is komoly kihívásokat tartogat.
Kersics Dávid újabb diplomát szerzett
A PVSK vezetése nagy gondot fordít arra, hogy magasan képzett, szakmailag kiváló edzők oktassák sportágukat a szakosztályokban. Ennek érdekében szakmai továbbképzéseket szerveznek, és támogatják a tanulmányokban résztvevőket.
Webshop - Kiemelt termékeink
Események
2026. november
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-