Jól érzik magukat a pályán, imádják a kosárlabdát, és bár a mozgás a lényeg, azért a versenyszellem hamar előjön. Az újonnan alakult PVSK Edzők kosárcsapatának trénere, Iványi Dalma nagyon örül, hogy ismét a pályán van.
Egyesületünk legújabb kosárcsapata a PVSK edzőiből összeállított alakulat. Az öregfiúk együtteshez hasonlóan a hölgyek is összeálltak, és beneveztek a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség szervezésében elinduló Horváth Judit Emlékbajnokságba. Iványi Dalma, a klubunkhoz ezer szállal kötődő egykori kiváló kosaras – aki a PVSK U15-ös lány csapatának edzője is – mesélt nekünk arról, hogyan is született meg az együttes. – Jó pár évvel korábban már volt ilyen csapata a PVSK-nak, tehát nem egy teljesen új dologról van szó – kezdett bele Iványi. – A nyár elején fogalmazódott meg a klub vezetőségében, hogy talán ismét életre kellene hívni. Szerencsére most edzőből amúgy is vagyunk jó páran, így a létszámmal nem volt probléma. A lényeg, hogy kitaláltuk, összehoztuk, és beneveztünk a bajnokságba. Azóta heti egy edzéssel készülünk a mérkőzésekre.
Iványi azért mosolyogva hozzátette, hogy az edzést nem úgy kell elképzelni, mint egy NB I.-es csapatnál. Néha csak egymás elleni játékkal készülnek, de azért olykor-olykor szakítanak időt arra is, hogy pár taktikai elemet begyakoroljanak, amit a mérkőzéseken hasznosítani lehet. Valószínűleg ezzel nem is lehet nagy gond, hiszen a csapat minden egyes játékosa edzősködik.
– Igazából az, hogy én vagyok a "főnök", inkább csak névleges dolog – vallotta be a korábbi klasszis. – Úgy kell ezt elképzelni, hogy például egy időkérésnél nem csak én beszélek, inkább csak én vagyok az első, aki megszólal. A Komló elleni meccsünkön a végén, a hármasom előtti figurát is az egyik csapattársam találta ki (edzőink egyébként hosszabbítás után megnyerték a találkozót egy ponttal - a szerk.), és be is jött. Közösen dolgozunk a pályán, és a padon is.
Ahogyan azt Dalmától megtudtuk, amióta befejezte profi pályafutását, nem nagyon volt ideje mozogni, úgyhogy számára nagyon jól jött ez a lehetőség. Bár nagyon más ez a csapat, ez a bajnokság, mint a hajdani magyar bajnoki döntők, vagy Euroliga-meccsek, azért Iványi gyorsan észrevette magán, hogy bizony előjönnek a régi beidegződések egy-egy éles helyzetben.
– Komolyan veszem ezt a kihívást, de persze az ember azért sokat változik, főleg, hogy már jó ideje nem játszottam – árulta el a szakember. – Ennek ellenére érdekes volt megtapasztalni, hogy az első meccsünkön, ahogy közeledett a találkozó vége, és egyre inkább érződött, hogy lehet keresnivalónk, bizony felsejlettek a régi emlékek, egy-egy játékhelyzetben ezeket lehetett is kamatoztatni. Azt azért szeretném leszögezni, hogy a legfontosabb számunkra, hogy mindannyian jól érezzük magunkat, hogy igazi örömjáték legyen ez. Persze minden egyes mérkőzésen igyekszünk majd jól teljesíteni, és ha lesz esélyünk a győzelemre, meg is teszünk érte mindent.
K. M.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-