A sűrű tavaszi program után jólesett a pihenő, de már lőállásba vonulnak lövészeink, hiszen az őszi szezonban is komoly megmérettetések várnak rájuk.
Nyár, olimpia, sportlövészet. Bizonyára minden sportszerető szurkoló látta Major Veronika remeklését Párizsban, sőt, talán még azok is, akik az olimpiai ciklus közben nem igazán követik nyomon a sportrendezvények történéseit. Érthető okokból kicsit csendesebb időszakát éli a hazai lövészet ebben az időszakban, sokkal kevesebb a verseny, hiszen mindenki a legjobbak vetélkedésére figyel. Persze, élsportolók lévén a többiek is készülnek és várják már az őszi versenyszezont. Így tesznek a PVSK sportlövői is, akik a csendesebbnek tűnő nyári időszakban is gőzerővel készülnek. Ablonczy Orsolya szakosztályvezető optimistán tekint az előttünk álló versenyekre.
- Volt egy rövidke nyári szünetünk, de már készülünk. Csütörtöktől egy edzőtáborral kezdünk. A szeptember 6.-ai hétvégén már a junior ob-t rendezik Komáromban. Két hétre rá az ifi és a felnőtt országos bajnokságon leszünk érdekeltek Budapesten. A robbanó szezonnak ezek a fő versenyei, majd egy pici szünet után kezdődnek a légfegyveres megmérettetések.
- Milyen esélyekkel vágunk neki ezeknek a versenyeknek, lehetnek-e komoly reményeink?
- Azt tudni kell, hogy a junior válogatott a perui világbajnokságra készül, a válogatottak elviszik majd a prímet ezeken a versenyeken. Csapatban bőven van mit keresnünk, de egyéniben ebből adódóan nem igazán mi vagyunk a legesélyesebbek.
- Közben pedig egy versenyt is megrendezünk.
- Augusztus 17-18-án ismét megrendezzük a már-már hagyományos Bo-Villám Kupát. Ez mindig egy jó felkészülési lehetőség, hiszen két-három héttel az országos bajnokságok előtt rendezzük meg. Stabil felkészülési lehetőség lesz ez sportlövőink számára.
- Nagyon sűrű volt a tavasz, bizonyára jól is esett ez a kis nyári pihenő mindenkinek.
- Bizony, nagyon meg kellett nyomni a szezon elejét. Július közepére voltunk túl a három vb válogatón és az Európa-bajnokságon is. Muszáj volt a gyerekeket elengedni kicsit egy kis pihenőre, hogy most újult erővel tudják elkezdeni a munkát. Augusztus utolsó hétvégéjén lesz egy utánpótlás kupa, az utolsó ob előtti felkészülési lehetőség. Ezen, nagy létszámmal veszünk majd részt.
- Ha jól tudom, az őszi versenyszezon sem lesz sokkal lazább.
- Igen, ez így van a robbanó szezon után egy rövidke, egyhetes pihenőt kapnak a gyerekek, majd már kezdődik is a légfegyveres időszak. Nagyon sűrű a menet, sok verseny lesz. A jövő év elején Európa-bajnokság van, erre muszáj készülni. Azt gondolom, hogy a gyerekeink közül jópáran ott lesznek a junior top 10-ben. Minden esély megvan rá, hogy számolnak majd velük a válogatottban is.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-