Kilenc versenyzővel képviselteti magát a PVSK sportlövő szakosztálya a hétvégi, budapesti rendezésű MSSZ Junior Országos Bajnokságon.
„Nem lesz könnyű dolga versenyzőinknek, hiszen közülük sokan még ifjúsági korcsoportúak, ezért egy kategóriával feljebb indulnak, mint korosztályuk” - árulta el Ablonczy Orsolya, a sportlövő szakosztály vezetője, aki mindezek ellenére bízik a fiatalokban, és úgy gondolja, egy-két dobogós helyezést elérhetnek a megmérettetésen.
Storcz Júlia, a szakosztály egyik kiemelkedő tehetsége örül, hogy végre versenyezhetnek, hiszen idén erre nem sok lehetőségük volt.
„Nagyon izgatott vagyok a hétvége miatt, mert ez lesz a második megmérettetés az évben, ugyanis a koronavírus miatt több megrendezésére nem adódott lehetőség. Várom, hogy találkozhassak a többiekkel is, illetve végre versenyhelyzetbe kerülhetünk. Nehéz megítélni, hogy milyen eredményt érek majd el, hiszen azon az egy idei versenyen sem volt ott mindenki, de mindenképpen megpróbálom kihozni magamból a maximumot” - fogalmazott a PVSK sportlövője.
Indulóink: Seres Gréta, Somogyvári Flóra, Storcz Júlia Ágnes, Csizmadia Balázs, Gebhardt Ákos, Illés Dénes, Juronics Máté Tamás, Periskics Márton, Sallai Zsombor.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-