Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Győzelemmel zárták a bajnokságot női labdarúgóink

Az Ajkán megszerzett három ponttal bebiztosították a lányok a hatodik helyet a tabellán.

Részcél teljesítve! Hatodik helyezett a PVSK a Női NB II-ben. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a lányok, - jobb híján - a hatodik hely megszerzését tűzték ki célként. Jobb híján, hiszen akkor ez volt a legtöbb, amit az immáron mögöttünk hagyott bajnoki évben elérhettek. A feladat nem volt kicsi, hiszen a négy meccsből hármat meg kellett nyerni, a bajnokságból fölfelé erősen kilógó Budaörs elleni összecsapást, a realitást figyelembe véve, elengedtük. Az utolsó fordulóra maradt az utazás Ajkára.

Az FC Ajka elleni ütközetnek, a visszavágás reményében ugrottak neki a lányok, hiszen az őszi utolsó fordulóban, nagy meglepetésre elvitték a pontokat a Veszprém vármegyei lányok. A hazai csapat számára is volt tétje a mérkőzésnek, hiszen egy győzelem esetén elkerülhettek volna a táblázat végéről. Elkerülhettek volna, és hogy ez nem így történt ebben a fekete-fehérbe öltözött pécsi lányok megakadályozták őket.

Már a mérkőzés elején érezhető, látható volt, hogy a PVSK a jobb csapat. Pedig, taktikai megfontolásból a pécsi lányok két alapembere, Spiel Alexa és Verkman Kata a kispadon kezdte a meccset. Talán ennek is köszönhető, hogy a PVSK fölénye csak egy jól eltalált távoli lövésnek köszönhetően érett vezetéssé és így fordultak a csapatok a második félidőre.

Amikor is talán még egyértelműbbé vált az, hogy melyik a jobb csapat. Pontos kényszerítők, tetszetős támadásvezetés jellemezte a pécsi lányok játékát, de az 56. percben némileg váratlanul kiegyenlített az FC Ajka. Mindössze öt percig tartott ez az állapot, Farkas Jázmin második találatának köszönhetően ismét a PVSK vezetett. Aztán újabb öt perc elteltével a csapat házi gólkirálynője, Szabó Bernadett talált be, talán a legnehezebb gólhelyzetéből.

Ezzel ki is alakult a végeredmény, 3-1 a PVSK javára. Azonnal tegyük hozzá, teljesen megérdemelten! Teljesült tehát a részcél, megszerezték a lányok a hatodik helyet. Ha megvizsgáljuk az elért helyezés mellet az utolsó fordulókban mutatott játékot, óvatos optimizmussal tekinthetünk a nyár végén kezdődő új bajnokságnak. Kicsit megerősítve, egy jól sikerült nyári alapozással a hatodik helynél merészebb célokat is kitűzhetnek a lányok, hiszen már idén is többször bizonyították, a képességekkel, a tehetséggel minden a legnagyobb rendben és a küzdés, az akarat terén is helyén van a szívük. Csak az a fránya sérüléshullám kerülje el messze a Verseny utcát!

FC AJKA - PVSK 1-3 (0-1)

2023.05.27. 17:00

Női NB II. Nyugati csoport 22. forduló

Ajkai Városi Sportcentrum

PVSK NB II: Darabont Eszter - Bircsák Enikő, Bocz Virág, Makrai Adrienn Kitti, Rácz Mária Marianna, Rituper Rachel Fanni, Spiel Alexa, Szabó Bernadett Mária (1), Farkas Jázmin (2), Palka Luca Anna, Verkman Kata, Szabó Ágnes Csenge, Buzási Dorina

Győrki Ákos, a csapat vezetőedzője ekképpen értékelt:

Mérkőzésünk kezdetekor már tudtuk, csak a három pont megszerzése esetén tudjuk visszaszerezni a hatodik helyett. Így, nem maradt más lehetőségünk, mint másolni az utánpótlás csapataink eredményét, hiszen mindkét csapatunk győzelmet aratott az utolsó fordulóban. Az első félidőben inkább a küzdelmen volt a hangsúly, de Farkas Jázmin távoli lövésének hála így is vezetéssel fordultunk. A második játékrészben több tetszetős akciót vezettük és erőnlétben is ellenfelünk fölé kerekedtünk, ami szerencsére a gólok számában is megmutatkozott. Bár több helyzetben is a rossz lehetőséget választottuk, így is sikerült még kétszer bevenni az ellenfél kapuját. Győzelmünkkel visszaszereztük a kitűzött hatodik helyet. Külön öröm, hogy mindhárom csapatunk győzelemmel zárta a szezont. Mindenkinek gratulálok és köszönöm az éves munkáját!

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap