VASAS KUBALA AKADÉMIA - PVSK - Leány U16: 10-0 (6-0)
Leány U16-os csapatunk az idei szezonban a Regionális Bajnokság Közép csoportjába került be, ahol több nagyobb klub is helyet kapott magasabb szintről. A 2. fordulóban ennek apropóján lányaink a Vasas Kubala Akdémia csapatához látogattak, amely egy igazi kihívásnak ígérkezett. Becsülettel küzdött a csapat a végsőkig, de végül beigazolódott a papírforma és a hazai csapat nagyarányú győzelmet aratott.
PVSK - NAGYKANIZSA - Simple Női Kupa: 2-0 (1-0)
Női Felnőtt csapatunk a Simple Női Magyar Kupa 3. fordulójában a Nagykanizsa csapatát fogadta a legjobb 16 közé kerülésért. A lányok a mai napon magabiztos 2-0-ás győzelemmel jutottak tovább és várják a következő, várhatóan első osztályból érkező ellenfelüket. Gratulálunk nektek, csak így tovább!
PVSK - KAPOSVÁRI BFLA - Leány U19: 12-1 (6-0)
Tavalyi bronzérmes Leány U19-es csapatunk megújult kerettel és nagy elszántsággal vetették bele magukat a bajnokságba, illetve nagy célokkal. Az első fordulóban a Kaposvárt látták vendégül a Verseny utcában és értek el nagyon meggyőző 12-1-es sikert. Külön öröm volt látni, hogy a felöregedő U16-os játékosok és az újak közül többen is lehetőséget kaptak és szereztek szépségdíjas gólokat. Így tovább lányok!
PVSK - TOLNA-MÖZS - Leány U14: 7-4 (2-0)
Leány U14-es csapatunk is bekapcsolódott a bajnoki küzdelmekbe a 2. fordulóban, ahol a Tolna csapatát látták vendégül. Csapatunk végül 7-4-es győzelemmel otthon tartotta a 3 pontot, ezzel magalapozva az idei bajnokságot. Szép volt lányok, büszkék vagyunk rátok!
DUNAÚJVÁROS - PVSK - Simple Női Kupa: 1-4 (0-3)
Női NBII-es csapatunk a Simple Női Magyar Kupa 2. fordulójában az előző bajnoki kiírásban ezüstérmes Dunaújváros csapatához utazott. A lányok szinte kifogástalan játékkal magabiztos 4-1-es győzelmet arattak, így tovább meneteltek és a Nagykanizsa csapatát fogadják 2026.09.06 11:00-tól a verseny utcában.
PAKSI SE - PVSK - Leány U14: 9-0 (2-0)
Leány U14-es csapatunk a bajnokság utolsó fordulójában a 3. helyezett Paksi SE csapatához látogatott. Az időjárás sajnálatos módon nem volt kegyes a csapatokhoz, viszont a lányok küzdésből jelesre vizsgáztak.
PVSK - SZENTLŐRINC SE - Leány U16: 4-0 (2-0)
Leány U16-os csapatunk viharos időjárásban fogadta a Szentlőrinc csapatát a Verseny utcában. A sok sérülés és a körülmények sem könnyítették meg a lányok dolgát a szezonzáró mérkőzésen.
PVSK - MOHÁCS - Leány U15: 3-0 (2-0)
Leány U15-ös csapatunk a Baranya Vármegyei Bajnokság 7. fordulójából előrehozott mérkőzésen a Mohácsi TE lányait fogadta. Az esős és erősen szeles időjárás nagyon nem kedvezett a csapatoknak.
Leány Regionális Torna - Leány U12
Leány U12-es csapatunk részt vett a tavaszi szezon negyedik regionális tornáján, amelyet ezúttal a PMFC csapata rendezett meg.
Leány Regionális Torna - Leány U10
Leány U10-es csapatunk részt vett a tavaszi szezon negyedik regionális tornáján, amelyet ezúttal a PMFC csapata rendezett meg.
DUNAÚJVÁROS - PVSK - Leány U16: 0-3 (0-1)
Leány U16-os csapatunk a Dunaújvároshoz látogatott vasárnap. A két csapat őszi mérkőzésén lányaink 3-0-ás győzelmet arattak, így nagy várakozásokkal mentünk bele ebbe a mérkőzésbe is.
PVSK - TOLNA-MÖZS - Leány U14: 5-3 (2-0)
Szombaton Leány U14-es lányaink a Tolna csapatát fogadták hazai pályán.
Események
2026. szeptember
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 28
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
-
