Ótott József 23 éves labdarúgóedző jelenleg női szakosztályunk U16-os és U12-es teljes állású edzője. Szegeden végezte az általánost és a gimnáziumot is. Aztán Pécsre került az egyetem miatt a TTK-ra, edző BSc szakra. Ezt el is végezte, és itt találkozott először a PVSK-val. Most kezdi meg a negyedik bajnoki szezonját a klubnál, illetve a most induló UEFA B képzésre felvételizik és a TF-en mesterszakos testnevelő tanár hallgató.

Mikor találkoztál a labdarúgással, próbáltál-e más sportágat?

Először a labdarúgással az óvodában és az általános iskola udvarán találkoztam. Én amúgy egy szemüveges srác voltam, aki kicsit visszahúzódóbb, és először csak néztem a többieket, akik már többen le voltak igazolva és fociztak. Nyilván egyszer beálltam játszani, és ott kezdett el megtetszeni a sportág. Onnantól kezdve aktívan kerestem a focit és gyorsan a szerelmesévé váltam a sportágnak. Szinte mindig kimentünk a betonos pályára is játszani, akár iskola időben, avagy iskola után sötétedésig. A szemüveg hátráltató tényező volt, folyamatosan eltört, illetve mindig új farmernadrágot és bakancsot kellett venni, erről az otthoniak tudnának mesélni. Innen jött, hogy a szüleim beírattak focizni a szegedi Rendőr TE csapatába (Szegedi VSE utánpótlás), így U9-es korosztályban elkezdtem egyesületi szinten játszani. 14 éves koromban abbahagytam, mert nem tudtam annyira beilleszkedni az akkori csapatba, és elmentem egy rövid kitérővel evezni. Ezután viszont annyira hiányzott a labdarúgás, hogy U17-ben elkezdtem újra játszani, de ott már tudtam reálisan, hogy valószínűleg nem leszek profi sportoló, mert pont a legfontosabb, szenzitív időszak maradt ki számomra.

Honnan jött az ötlet, hogy edző leszel, és miért pont a női vonalon?

Én olyan gyerek voltam, aki nagyon sokat videójátékozott és azon belül is futballmenedzserezett, vagy fifázott és ebből jött számomra az, hogy nagyon szeretem kívülről látni a sportágat és elemezni azt, ami éppen a pályán történik. Mikor elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat, az első tanév felénél kezdett el körvonalazódni bennem, hogy ezzel komolyabban szeretnék foglalkozni és karriert építeni a labdarúgásban. Az egyetemnek és a PVSK-nak van egy kooperációs szerződése, és ezen keresztül kezdtem el hallgatóként az U12-es fiú korosztálynál Bánhegyi Zsolt kezei alatt, illetve az U7-es korosztályban segítőként. A következő évtől kaptam szerződést az U8-as fiúkhoz, akiket már ismertem az U7-ből. Nem gondoltam soha, hogy női edző leszek, ez egy hirtelen jött lehetőség volt ugyanabban az évben tavasszal. Megüresedtek a korosztályok, kevés volt a lány, nekem pedig volt még szabadidőm az egyetem és az U8 mellett. Feldobták nekem az U16-os lánycsapat lehetőségét, hogy arra a félszezonra vigyem el őket is, amelyet örömmel vállaltam. Elkezdtem megszeretni a lányokkal a munkát, láttam, hogy nagyon nagy mélységből indul, és van benne lehetőség az alkotásra, nagyon gyorsan vissza tudod látni a fejlődést. Szakmai szemmel fiú focihoz képest a játékmenet sokkal lassabb, így edzői szemmel sokkal követhetőbb és értelmezhetőbb mi is történik valójában a pályán. A másik indok, ami miatt a női vonalnál ragadtam az a közösség volt és az egymáshoz való kötődés a játékosok között, amely miatt egy nagyon családias légkör jött létre.

Mi okozza a legnagyobb nehézséget a mindennapok során?

A lányoknál ennek az arany középútnak a megtalálása a legnehezebb. Eleinte egy fiú fociból hozott kevésbé közvetlen stílust vittem oda. Úgy mentem oda az első félévbe, hogy szigorú voltam, mindent megköveteltem még ha nem is volt reális az elvárásom. Aztán gyorsan váltottam, mert láttam, hogy ez hosszú távon nem lesz kifizetődő, és elkezdtem inkább emberi oldalról megközelíteni őket, mintsem csak a sportolót látni bennük és ezután kezdett el a közös munka kifizetődni igazán. Viszont azt is látni kell, ha lazítasz rajtuk, akkor a lányok a fejedre nőnek. Nagyon meg kell találni azt az egyensúlyt, hogy mikor vagy az edzőjük, és mikor vagy az idézőjeles társuk vagy barátjuk.

Mi az eddigi legemlékezetesebb pillanatod a pályafutásod során? Vagy esetleg egy sztori, ami megmosolyogtatott?

Olyan, ami megmosolyogtat szinte mindennap történik a lányfociban, de volt egy számomra rendkívül kedves emlék nemrégiben. Az előző bajnoki kiírásnak az utolsó meccsén 4-0-ra nyertünk a lányokkal. Csináltattak egy pólót az utolsó meccsre, amin az én fejem volt rajta, meg mindenkinek egy beceneve. Ahogy lefújták a meccset, mindenki ledobta a mezt, és alatta ott volt ez a póló. Ami szakmaibb és emlékezetesebb az, hogy nyaranta kijártam Amerikába dolgozni egy sporttáborba, ahol főleg labdarúgó foglalkozásokat vezettem. Viszont tavaly nyáron lehetőségem volt besegíteni kint egy női akadémiának, a Brewster Soccer Academy felkészülésébe. Ott belekóstoltam az amerikai női labdarúgásba, és láttam, hogy főleg intenzitásban és hozzáállásban óriási a különbség. A másik nagy élmény az volt, amikor tavaly a női felnőtt NBII-es csapatunkkal a székesfehérvári Sóstói Stadionban játszottunk a Videoton ellen. Ott három 15 éves játékosom tudott bemutatkozni a felnőtt csapatban egy ekkora stadionban ráadásul sok néző előtt, ami nagyon jó visszacsatolás volt az itt zajló munkáról.

Miben látod a női labdarúgás fejlődését?

Klubszinten Sánta Csilla és Gál Viktor elkezdett egy nagyon jó stábot kialakítani. Olyan embereket hoztak, akik céltudatosak, barátok vagyunk mindannyian, és ennek a stábnak az ambíciója a folyamatos fejlődés. Komplexen a magyar labdarúgás szintjén én abban látnám a legnagyobb fejlődést, ha nem csak az akadémiákra helyeznék a fókuszt, hanem a kisebb klubokat is jobban megerősítenék. Ők jelentik a bázist az akadémiáknak és a női labdarúgásnak.

Mivel kapcsolódsz ki a szabadidődben?

Sok szabadidőm mostanában nincsen, de ha jut esetleg bármi, az is általában focival kapcsolatos. Kijárok hétvégente labdarúgó mérkőzésekre minden osztályból, ha időm engedi. Nagyon sokat szeretek utazni és már a világon több helyen is jártam, de még messze nincs kipipálva minden a bakancslistán. Sokat olvasok labdarúgás és történelem témakörökben egyaránt. A videójátékos korszakomat már kinőttem, arra sajnos nincs időm.

Van esetleg kedvenc focicsapatod és játékosod?

A legnagyobb klasszisokat sajnos nem láthattam játszani már, főleg itthoni viszonylatban. Első körben azt mondanám, hogy a kedvenc csapatom a PVSK, de ha a modern labdarúgást nézem, akkor a spanyol labdarúgás szerelmese vagyok és 2008 óta Real Madrid szimpatizáns vagyok. Kedvenc játékosaim jelenleg Federico Valverde és Jude Bellingham. Szeretem ezt az idézőjeles zongoracipelő szerepet, rajtuk látom azt, hogy meg tudnak halni a pályán. Mivel én is jobbhátvéd voltam, így nagyon felnéztem Dani Carvajalra, illetve Sergio Ramosra is, aki szintén jobb hátvédként kezdte Madridban. Az ő mentalitásuk abszolút példakép volt számomra, de még számos másik jó játékost tudnék említeni.