A bajnoki év zárásaként pikáns összecsapás vár a PVSK lányfocistáira.
A már bajnok, listavezető PMFC lesz a nőilabdarúgóink ellenfele az NB II utolsó fordulójában. A pécsi rangadó mindig pikáns összecsapás. Ezúttal sem lesz ez másként. Leginkább abból adódóan, hogy a PMFC játékoskeretének jókora részét volt PVSK-s játékosok alkotják. A lányok, gyakorlatilag együtt nőttek fel, most mégis ellenfélként néznek egymással farkasszemet a pályán. Ez adja a meccs pikantériáját.
Az előző fordulóban a PVSK 14-0 arányban győzte le a Kriston SE-Martonvásár csapatát, míg a PMFC a Pápai ELC ellen diadalmaskodott és lett bajnok, amihez ezúton gratulálunk. Természetesen ezúttal nem a PVSK az esélyes, de hogy lányaink mindent megtesznek majd a helytállás érdekében afelől szemernyi kétségünk sincs. Győrki Ákos, a lányok vezetőedzője is tudja, bizony kemény összecsapás vár a lányokra, de az eredménynél vannak fontosabb tényezők:
Ezt a mérkőzést is a következő szezon finomhangolására használjuk fel. Szerencsére lesz visszatérőnk, persze fájó hiányzók is. Különösebben nem készültünk ellenük, legfőbb célunk, hogy összeszokjanak a játékosaink. Úgy hallottam, az ellenfél jobban rágörcsöl a találkozóra, mint mi, természetesen nem felemelt kezekkel megyünk bele a mérkőzésbe, de veszítenivalónk nincs.
PVSK - PMFC
2024.05.26. 17:00
PVSK Sportközpont, Pécs, Verseny utca 11-13.
Női NB II. Nyugati csoport, 26. forduló.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-