Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Rengeteg áldozatot hoztak a kosárlabdáért

Amint arról már írtunk, idén is voksolhatunk az általunk vélt legjobbakra a Baranya Megye Év Legjobbjai 2020 szavazáson, melyet a megyei kosárszövetség indított. 14 kategóriából 13-ban jelöltek PVSK-s sportolót, illetve edzőt, amely külön öröm egyesületünk számára. Borbás Panni és Horváth Boglárka már a nagyobbak között is bemutatkozott, róluk beszélgettünk Debreceni Eszterrel.

Borbás Panni az idei évtől már az A. ligában szereplő PINKK-Pécsi 424 kerettagja, be is mutatkozott már az első osztályban, egyelőre azonban a legtöbb szerepet a B. ligás csapatban kapja, ahol megfelelő ütemben fejlődhet.

- A tavalyi évben az U18-as csapat legmeghatározóbb embere volt. Mindig ritka a magas játékos, aki belső poszton tud játszani, de ő olyan, akinek kintről is nagyon jól megy.

A fiatal tehetség már kiskora óta arra készül, hogy kosaras legyen, így sok mindent alá is rendelt ennek, nagyon sok lemondással járt számára az utóbbi pár év.

- Vállalta, hogy magántanuló legyen, sok délelőtti edzésen is részt vett, ő volt az egyik olyan játékos, aki szinte egy tréningről sem hiányzott. A felnőtt közeg jót tett neki, már most sokat fejlődött. A palánk alatti kontaktok vállalásában kellene még előre lépnie kicsit, de idővel majd ez is javulni fog.

Horváth Boglárka a harmadik szezon óta nevelkedik Debreceni Eszter kezei alatt, s edzője elmondása szerint egy nagyon vagány, robbanékony fiatal lány Bogi, aki bármikor meg tudja nevettetni társait.

- Dombóvárról érkezett hozzánk ide 13 évesen. Kezdetben ingázott, majd a középiskola miatt kollégiumba költözött, ami egy kicsit megkönnyítette neki az edzésre járást. Ő egy nagyon ponterős játékos, aki mindemellett az egyéb mutatókban is mindig kiemelkedik.

Nemcsak az idei évben, hanem már tavaly is húzóembere volt a junior csapatnak, megmutatta, hogy van keresnivalója a pályán.

- Úgy gondolom, hogy most ő lehet majd a következő játékos, aki megmutatja magát A. csoportos együttesekben. Jelenleg is tagja a PINKK-PVSK U23-as, B. ligás csapatának, és a korosztályos válogatottak bő keretében is rendre kap meghívót.

Ide kattintva tudnak voksolni a jelöltekre, akiknek a listáját itt találják meg. A szavazás 2020. december 27-ig tart.

A PVSK jelöltjei:

Felnőtt profi férfi játékos: Veljko Budimir, Veljko Dragasevic, Andrija Ciric, Ruják András

Felnőtt amatőr férfi játékos: Takaró Tamás, Móricz Tamás

Felnőtt amatőr női játékos: Simon Krisztina, Gyuró Dalma

U14 leány játékos: Hőgye Petra, Csirke Petra

U16 leány játékos: Temes Boróka, Bukovszky Kitti

U18 leány játékos: Borbás Panni, Horváth Boglárka

U14 fiú játékos: Márkus Péter, Mogyorósi Balázs

U16 fiú játékos: Hőgye Patrik, Gróf Máté

U18 fiú játékos: Hőgye Péter, Marjanovic Jakov Jozo

U20 fiú játékos: Carev Aleksej, Erdei Ádám (PVSK-Veolia)

Év amatőr edzője: Máté János (PVSK III.)

Év női utánpótlás edzője: Bekk Zsanett, Tiszay-Rákosi Katalin

Év férfi utánpótlás edzője: Stranszky Bettina, Riskó Dávid

Hajrá, PVSK!

Főképünkön Borbás Panni.

Események

2021. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret