Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK kosárlabda-utánpótlás - megmérve

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének felmérésén vettek rész a PVSK utánpótlás korú játékosai Székesfehérváron.

Sportágspecifikus felmérési rendszert szeretne kialakítani a szövetség. Három korosztályt, a 2009, 2010 és a 2011-es korosztály lány és fiú játékosait három éven keresztül rendszeresen különböző fizikai teszteknek vetik alá. Az összegyűjtött adatokból aztán le lehet majd vonni a következtetéseket, mégpedig játékosra lebontva: ki az, aki fejlődik, ki az, aki visszafejlődik, kinek miben van esetleg lemaradása, amit pótolni, fejleszteni kell. Debreceni Eszter, a PVSK felmérésben részt vevő csapatának vezetője mondott el nekünk mindent, amit a felméréssel kapcsolatban tudni érdemes:

A kiemelt akadémiáknak és a nemzeti akadémiáknak a fiatal sportolót méri és vizsgálja az MKOSZ. Három éven keresztül, három korosztály eredményeit mérik és rendszerezik. Négy pályateszt szerepelt a programban: volt két futós tesztünk, volt egy úgynevezett stabilométeres felmérés, ezzel a test stabilitása, kiegyensúlyozottsága mérhető, valamint egy erőplatós felmérés, ez estben a láb különböző erőtípusainak fejlettsége, a felugrások és leérkezések minősége és típusa mérhető - mondta Debreceni Eszter.

- Hogy sikerült a felmérés? Tudtok-e valamit az eredményekről?

- Egészen szépen teljesítettek a játékosaink a felmérés során. Jól esett a dicséret szövetség részéről, jó volt hallani azt, hogy meglátszik az eredményeken a PVSK-nál elvégzett magas színtű munka. Április magasságában ismétlik meg a mérést, a két mérés között a legjobban teljesítő játékosok még egy úgynevezett labormérésen is részt vesznek majd.

- A legjobban teljesítők nyilván nagyobb eséllyel számíthatnak majd akár válogatott meghívókra is.

- A kosárlabda annyira elment már a fizikalitás irányába, hogy ezek a mérések nagyon fontos, mérvadó információkkal látnak el minket hosszú távon. Másrészt a mérések eredményei rámutatnak arra is, hogy miben kell esetleg fejlődni. Nagyon bízom benne, hogy a kosárlabda szövetség a mérések eredményei alapján központilag tud majd megoldást kínálni a kluboknak, amivel majd még eredményesebbé tehetik az ilyen jellegű képzéseiket.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap