Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Pénteken kezdődik a IX. Varga Ferenc Emléktorna

Kilencedik alkalommal rendezi meg a PVSK női kosárlabda utánpótlás szakosztálya a Varga Ferenc Emléktornát.

„Március áprilisban rendeztük a korábbi tornákat, hogy a következő szezonra készülhessenek a csapatok. Varga Feri bácsi is így gondolkodott, a jövőbe tekintett, mindig egy lépéssel próbált előrébb járni. Tavaly és idén is közbeszólt a világjárvány, de a hagyományt nem akartuk megszakítani, ezért az őszi szünetet választottuk a torna időpontjának. 2022-ben mindenképp szeretnénk visszatérni az eredeti időponthoz, ráadásul akkor jubileumi tornára készülünk, kiemelt programokkal” – mondja Tiszay László, a torna szervezője.

A kétnapos rendezvényen két korosztályban hat csapat vesz részt. Péntek déltől szombat délig összesen hat mérkőzést játszanak a csapatok. A mérkőzéseket azok a nézők is megtekinthetik, akik a bajnoki összecsapásokon a járványügyi szabályozás miatt nem láthatják gyerekeiket.

Mivel nem bajnoki mérkőzésekről van szó, így védettségi igazolvánnyal a szülők, megnézhetik a gyerekeket, hiszen nyitott kapukkal várunk mindenkit” – mondta Tiszay László.

Az első Varga Ferenc Emléktorna lesz a Szamosi Nándor Sportcsarnokban, ami azért is fontos pillanat, mert Szamosi Nándor és Varga Ferenc jól ismerték egymást, együtt dolgoztak a PVSK-ért.

Varga Ferenc Gyuláról került Komlóra, ahol hetedik osztályos korában már kosárlabdázott. 1953-tól már a PVSK-hoz tartozott, ahol Szamosi Nándor volt az ifjúsági csapat edzője. 1960. július 01-ével kezdett edzősködni Komlón, ahol amellett egy időben 1970-77-ig a Komlói Bányász ügyvezető elnöke is volt. 1977-ben újra Pécsre került és a PVSK NB I-es férfi csapatának lett az edzője. 1979-1983-ig Zalaegerszegen tevékenykedett, ahol bajnokságot nyert a junior csapattal és a felnőtt csapatot a 9. helyről a 4. helyre hozta fel.
1983-ban újból a PVSK következett pályafutásában, de most már a női csapat edzéseit irányította. Egy év munka után komoly fiatalítás történt. Hollós Anna, Balázs Hajnalka, Sztojkovics Éva, Horváth Judit kerültek a csapatba, majd később Veres Judit is csatlakozott. Itt kezdődött a 90-es évek PVSK-s női sikercsapatának története, ő fektette le azokat az alapokat amiből hosszú éveken át megszülettek a női csapat bajnoki címei és kupagyőzelmei. Ezt követően edzőként folytatta a PVSK fiúknál, majd a női csapat szakosztály igazgatója lett. Egy rövid Siófoki kitérő után ismét a PVSK-nál dolgozott tovább, haláláig, mint a női utánpótlás szakág vezetője.

A Varga Ferenc Emléktornán évről évre más korosztályok vesznek részt. A 2021-es rendezvényen az U12-es és az U18-as csapatok szerepelnek.

A kisebb korosztályt mindenképp meg akartuk szólítani, hiszen a torna filozófiájához is illeszkedik, hogy a jövő kosarasainak adjunk minél több lehetőséget. Az U18-as korosztályt pedig azért választottuk, hogy nekik minél több játéklehetőséget tudjunk nyújtani, és az U12-es csapatokat is motiválja, hogy szurkolhatnak a „nagyok” mérkőzésein” – indokolta a választást a szervező., majd részletesen is kitért a meghívottakra.

„A Nagykanizsa részvétele nem is volt kérdéses, hiszen Gábor Erzsébet és Varga Ferenc éveken át dolgoztak együtt, remek munkakapcsolat volt közöttük. Szerencsére a jó viszony megmaradt a nagykanizsaiakkal, ők rendszeres résztvevői a tornának. A Baja szintén hagyományos résztvevője az emléktornának, velük is rengeteg edzőmeccset játsszunk. A Szolnok is kiemelkedő utánpótlás műhelye a magyar kosárlabdának, nagyon örülünk, hogy ismét elfogadták a meghívásunkat. A Győr részvétele sem lehetett kérdéses, hiszen Füzy András mellett már Iványi Dalma is ott dolgozik, velük is remek a kapcsolatunk. Ha a hivatalos részét tekintjük, mind a négy vendég egyesülettel, élő szakmai együttműködési megállapodásunk van. Egyformán gondolkodunk a magyar kosárlabda jövőjéről, és mindannyian úgy gondoljuk, hogy az ehhez hasonló összefogás viszi előre az utánpótlásképzést.”

A IX. Varga Ferenc Emléktorna programja:

2021. október 29. péntek:

- 12.00 Pécsi VSK NKA – Bajai NKK U12

- 14.00 Pécsi VSK NKA– Szolnoki Sportcentrum U18

- 16.00 Bajai NKK – Széchenyi KA U12

- 17.40 M E G N Y I T Ó

- 18.00Kanizsa DKK – Pécsi VSK NKA U18

2021. október 30. szombat:

- 9.00 Szolnoki Sportcentrum – Kanizsa DKK U18

- 11.00 Széchenyi KA – Pécsi VSK NKA U12

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap