Női kosárlabda utánpótlás eredmények - 2021. 5. hét
Február első hétvégéjének eredményei.
Szakedzői mesterdiplomát szerzett kosárlabdaedzőnk
Múlt héten fejezte be a Testnevelési Egyetem kétéves képzését utánpótlásedzőnk, dr. Tiszay-Rákosi Katalin. A szakedzői mesterdiploma az ország legmagasabb edzői végzettségét jelenti.
Belekóstolhattak az első osztályba
Az NB I. A. csoportjában szereplő PINKK Pécsi 424 felnőtt csapatával gyakorolhatott három saját nevelésű, juniorkorú játékosunk, Földing Anna, Horváth Boglárka és Temes Boróka. A lányok négy edzésen vettek részt a csapattal, s az edzők maximálisan meg voltak elégedve tehetségeink teljesítményével.
A válogatottnál járt Horváth Boglárka
Székesfehérváron rendezték meg a két ünnep között (december 27-29.) az U18-as leány-kosárlabdaválogatott összetartását, melyen a PVSK kiválósága, Horváth Boglárka is részt vett.
A folyamatos fejlődés a cél
Amint arról már írtunk, idén is voksolhatunk az általunk vélt legjobbakra a Baranya Megye Év Legjobbjai 2020 szavazáson, melyet a megyei kosárszövetség indított. 14 kategóriából 13-ban jelöltek PVSK-s sportolót, illetve edzőt, amely külön öröm egyesületünk számára. Bekk Zsanett és Tiszay-Rákosi Katalin is jelöltje az Év női utánpótlás edzője díjnak.
Rengeteg áldozatot hoztak a kosárlabdáért
Amint arról már írtunk, idén is voksolhatunk az általunk vélt legjobbakra a Baranya Megye Év Legjobbjai 2020 szavazáson, melyet a megyei kosárszövetség indított. 14 kategóriából 13-ban jelöltek PVSK-s sportolót, illetve edzőt, amely külön öröm egyesületünk számára. Borbás Panni és Horváth Boglárka már a nagyobbak között is bemutatkozott, róluk beszélgettünk Debreceni Eszterrel.
A nagyobbak között is bizonyítanak
Amint arról már írtunk, idén is voksolhatunk az általunk vélt legjobbakra a Baranya Megye Év Legjobbjai 2020 szavazáson, melyet a megyei kosárszövetség indított. 14 kategóriából 13-ban jelöltek PVSK-s sportolót, illetve edzőt, amely külön öröm egyesületünk számára. Az U16-os leány jelöltek között kapott helyet Temes Boróka és Bukovszky Kitti is. Edzőjüket, Debreceni Esztert kérdeztük két tehetségünkről.
Ifjú titánjaink az idősebbek sarkában
Amint arról már írtunk, idén is voksolhatunk az általunk vélt legjobbakra a Baranya Megye Év Legjobbjai 2020 szavazáson, melyet a megyei kosárszövetség indított. 14 kategóriából 13-ban jelöltek PVSK-s sportolót, illetve edzőt, amely külön öröm egyesületünk számára. Az év U14-es leány játékosa kategóriában jelölték két tehetségünket, Hőgye Petrát és Csirke Petrát is. Edzőjüket, Bekk Zsanettet kérdeztük a szavazásról és a lányokról.
Javuló játék, de a győzelem még várat magára
U11 leány csapatunk Kaposváron lépett pályára a Kenguru Kupában.
Legyőztük a Szolnokot - kosárlabda utánpótlás eredmények
Junior leány csapatunk Szolnokon aratott fontos győzelmet, míg a Kenguru Kupában saját csapataink mérkőztek meg egymással.
Nem sikerült a visszavágás
Revansra készültek junior leány kosarasaink, de nem sikerült visszavágniuk a miskolci együttesnek a nemzeti kiemelt bajnokság hétvégi fordulójában. Rajtuk kívül a kenguruk játszottak edzőmeccset.
Válogatott összetartás
Négynapos, intenzív válogatott összetartáson járt Székesfehérváron Csirke Petra a napokban. A 2007-es születésűek kiválasztó-képző táborát Debreceni Eszter, akadémiánk női szakágvezetője vezette.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-