Horváth Boglárka is szerepel a B3x3-as világbajnokságon
A 3x3-as U18-as válogatottal készült Debrecenben június elejétől két junior játékosunk, Temes Boróka és Horváth Boglárka. A nemzeti csapatra komoly feladatok várnak a közeljövőben, ugyanis augusztus végén a korosztályos világbajnokságon, szeptember elején pedig Eb-selejtezőn szerepelnek a játékosok.
Több edzőnk és játékosunk a formálódó válogatott keretében
A napokban zajlik az MKOSZ központjában a 2007-es, 2008-as, illetve a 2009-es születésű leányok válogatott kiválasztó tábora.
Idén is megadjuk a lehetőséget a nyári edzésekre
Már bevett szokásnak számít utánpótlás kosárlabda szakosztályainknál, hogy úgy nevezett ügyeleti edzéseket tartanak a nyári pihenő alatt kosarasainknak. Ez most sem lesz másképp az edzések leállta után, hiszen edzőink az alapozás kezdetéig várják játékosainkat a tréningekre.
Május: mutatjuk a hónap edzőjét és játékosait
A kosárlabda szakosztályunk vezetősége 2021-től, egy közösen kialakított kritériumrendszer szerint döntést hozva, minden hónapban kihirdeti a hónap edzőjét, fiú és lány játékosát.
Női utánpótlás kosárlabda eredmények - 21.hét
Három-három mérkőzést játszott a héten U14-es és U11-es csapatunk.
Győzelemmel kezdene a csapat
Kedden mérkőzik meg először leány serdülő együttesünk a B döntőben.
Kosárlabda utánpótlás eredmények - 20. hét
A héten a gyermek bajnokságban játszottak le két mérkőzést, a fiúk és a lányok is győztek.
Női utánpótlás kosárlabda eredmények - 19. hét
Három mérkőzést játszottak a héten a juniorok, pályára léptünk a Kenguru Kupában és az U10-es lányok hosszabb kihagyás után tértek vissza mérkőzésre.
Április: mutatjuk a hónap edzőjét és játékosait
A kosárlabda szakosztályunk vezetősége 2021-től, egy közösen kialakított kritériumrendszer szerint döntést hozva, minden hónapban kihirdeti a hónap edzőjét, fiú és lány játékosát.
KOSÁRLABDA UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK - 18.HÉT
Szép eredmények születtek ezen a héten is, egy kivélelével az összes mérkőzést akadémistáink nyerték.
Kosárlabda utánpótlás eredmények - 17.hét
Két mérkőzést játszottak a héten az U11-es fiúk, barátságos mérkőzésekkel készülnek a junior és a serdülő lányok a régiós döntőkre.
Női utánpótlás kosárlabda eredmények - 16. hét
A legfiatalabbakról szólt ez a hét, eredményes és szép játékot hoztak a párharcok.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-