Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Május: Mutatjuk a hónap játékosait

Kosárlabda szakosztályunk vezetősége 2021-től, egy közösen kialakított kritériumrendszer szerint döntést hozva, minden hónapban kihirdeti a hónap játékosait.

Terjék Nóra, U11

Nóri tavaly félévkor csatlakozott akkor még U10-es csapatunkhoz ahol munkamoráljának köszönhetően teljesen felzárkózott a szezon végére. Idén pedig folytatta ugyan ezt a kemény munkát, így rövid időn belül az egyik alap játékosa lett U11-es csapatunknak. Mellette pedig már U12-ben is elkezdte bontogatni szárnyait. Személyében egy olyan játékos van felnövőben, akire mindig lehet számítani, öröm vele a közös munka és nem csak saját magából szeretné a legjobbat kihozni, hanem az egész csapatot motiválja ugyan erre. Gratulálunk Nóri!


Szakács Péter, U11

Péter a Kovács Béla előkészítőből került az u11-es csapatunkba. Rendszeres munkájának, mosolygós személyiségének és odafigyelésének köszönhetően az idei évben meghatározó szerepet tudott betölteni az u11-es korosztályban, nagyban hozzájárulva ezzel a csapat eredményeihez, illetve a saját fejlődéséhez! Gratulálok Petya, folytatjuk a jövőben!


Orovicza Zorka, U12

Zorka kiemelkedő szorgalmával és kitartásával érdemelte ki ezt az elismerést. Mindig maximális odaadással dolgozik az edzéseken, és ha lehetősége van rá, akár plusz edzéseket is szívesen bevállal, hogy folyamatosan fejlődjön.

Különösen nyitott az új dolgok elsajátítására: lelkesen tanul új technikákat és játékhelyzeteket, amelyeket bátran ki is próbál a mérkőzéseken. Nem fél a kihívásoktól, és mindig arra törekszik, hogy egyre jobb játékossá váljon.

Pozitív hozzáállása, munkabírása és fejlődni akarása remek példát mutat csapattársainak is. Büszkék vagyunk rá, és gratulálunk neki a hónap játékosa címhez!


Zsigmond Botod, U16

Botond az U19-es csapatunkba öregedett be a szezon elején. Így fiatalként próbált helytállni az idősebbek között, sokszor több, néha kevesebb sikerrel. Elszántságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy összesen 8 edzést hagyott ki az egész szezonban. Ezt az eltökéltséget díjazzuk a hónap játékosa címmel. Gratulálunk Boti, csak így tovább!



Események

2026. június

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap