A PVSK nagy figyelmet fordít a pályán kívüli iskolai teljesítményre is. Edzőink és szakosztályvezetőink ezt folyamatosan figyelemmel kísérik, ezért kosárlabda szakosztályunk vezetői összegyűjtötték az idei félév jó tanulóit.
Egyesületünkben mindig is fontosnak tartottuk, hogy a sportolás mellett kellő figyelmet fordítsunk a tanulásra is, hiszen az is nagyon fontos, hogy játékosaink a pályán kívül is megtanulják a rendet, a fegyelmet és azt, hogy igen is a sok edzésbe fektetett munka mellett a tanulásra is jut idő, magyarul megtanulják hasznosan beosztani az idejüket és egy rendszerességet visznek ez által az életükbe. Idén is igyekeztünk bekérni a félévi bizonyítványokat és feltérképezni, hogy ki, hogy áll félévkor az iskolai tanulmányaival. Ezért is szeretnénk ebben a tanévben is megosztani mindenkivel, hogy igenis lehet együtt keményen sportolni és jól tanulni - mondta Debreceni Eszter, a női kosárlabda utánpótlás szakág vezetője
Büszkeségeink a fiú szakágból:
U19: Erdélyi Barnabás (kitűnő), Rotter Zalán (kitűnő)
U16: Lehőcz Zétény (kitűnő), Papp Buda (2 db négyes)
Büszkeségeink a leány szakágból:
Kitűnő tanulók:
U14: Lucza Zsófia, Lucza Virág, Farkas Anna Róza, Molnár Enikő, Kriszt Hédi
U16: Nemes Luca
U18: Pirisi Eszter
U23: Jászberényi Júlia


(max. két 4-es):
U14: Kovár Bodza, Gál Orsolya, Vági Zsófia, Ott Zsófia
U16: Kostyál Szilvia, Lakatos Lili
U23: Dömös Hédi


Események
2026. február
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v



