Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Elkezdődött a VI. Varga Ferenc Emléktorna

Nyolc csapat részvételével kezdődött meg a VI. PVSK-Varga Ferenc Emléktorna a Gandhi Gimnáziumban. A PVSK U12-es csapata győzelemmel, az U14B csapat vereséggel indított.

Varga Ferenc nemcsak a pécsi kosárlabdázásnak, hanem az egész magyar kosárlabdasportnak ikonikus alakja volt. Nevéhez fűződik a PVSK élvonalbeli női csapatnak a megalapozása a 80-as években, amely a következő évtizedben sikert sikerre halmozva állította maga mellé a pécsi közönséget. Rá emlékeznek ezen a hétvégén azzal a nemzetközi utánpótlás kosárlabda tornával, amelyet immár hatodik alkalommal szervezett meg egyesületünk.

- Nemcsak edzői munkássága, hanem szakosztályszervezői munkája és utánpótlás-bázis építési elkötelezettsége is kiemelkedő volt Varga Ferencnek, aki minden kétséget kizáróan megérdemli, hogy ilyen rangos nemzetközi tornával emlékezzenek meg róla. Áldozatos és alázatos munkája nélkül a PVSK Kosárlabda Utánpótlás Szakosztálya nem lenne ott, ahol most tart, és nagy szomorúság, hogy Varga Ferenc nem élhette meg azt, hogy szakosztályunk előakkreditált kosárlabda akadémiává válhatott. Az ő emlékét is tiszteletben tartva dolgozunk azon, hogy az akadémiai minősítést megőrizzük. Bízom abban, hogy a létesítményfejlesztési programunk keretében épülő új, és megújuló régi csarnokunk a jövőben is méltó otthona lesz ennek az emléktornának – mondta el a sportrendezvény ünnepi megnyitóján Máté János, a PVSK Kosárlabda Utánpótlás Szakosztályának vezetője.

A tornát Téczely Tamás, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője nyitotta meg. Három napon át két korosztályban összesen 12 mérkőzést vívnak egymással a csapatok a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában.

Az első nap eredményei:

U12 korosztály

PVSK – Bajai NKK 71-50 (20-11; 21-23; 18-7; 12-9)

PVSK Zebrák U12: Pohl Rebeka 7, Eisemann Hanna 7, Németh Alíz 6, Masnecz Kamilla 6, Futó Beatrix 5, Ambach Zsófia 2, Csiki Hanna 2, Gyuró Roberta 2, Csirke Petra 17, Mayer Dorina 15, Pusztai Gerda 1, Uherkovich Mira 1, Nagy Harkai Csenge -, B. Garai Etelka -, Lódri Ottília -. Edző: Garai Dénes, Varga Andrea.

Garai Dénes: - Szép tornaindító győzelem volt. Jó csapatmunkával támadtunk és védekeztünk, a harcosságunknak pedig kifejezetten örülök. Egy jó csapat ellen sikerült nyernünk, ami a győzelem értékét nagyban növeli. Szép munka volt!

Soproni Darazsak Akadémia – Zágráb Selection 55-54 (11-13; 29-14; 5-14; 10-13)

U14B korosztály:

PVSK – Kanizsa DKK 76-85 (17-15; 14-27; 23-23; 22-20)

PVSK B U14: Orosz Olívia 7, Köntös Noémi 4, Szantner Zsófia 2, Kovácsfi Barbara 16, Szabó Anna 10 Csere: Palásti Julianna 7, Bertók Viola 4, Révész Rubina 2, Glück Lili 2, Szantner Szonja 2, Bogdán Anasztázia 2, Varga Napsugár 18, Madarász Dorka -, Pesti Eszter -, Rituper Sára -. Edző: Rákosi Katalin, Hengán Hunor.

Rákosi Katalin: - Jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, ezt követően viszont nagyot változott a csapat teljesítménye. Elkezdtünk kapkodni, amit megbüntetett ellenfelünk. Örülök annak, hogy volt tartása a csapatnak, és többször is vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Bízom abban, hogy az előttünk álló mérkőzéseken nagyobb koncentrációval, fegyelemmel és alázattal lépünk pályára.

Széchenyi KA Győr – Soproni Darazsak Akadémia 48 -100 (11-24; 17-16; 11-37; 9-23)

Szombati program:

9.00 Zágráb – Pécsi VSK (U12)

11.00 Kanizsa DKK – Soproni Darazsak Akadémia (U14 B)

13.00 Bajai NKK – Soproni Darazsak Akadémia (U12)

15.00 Pécsi VSK - Széchenyi KA (U14 B)

VI. PVSK – Varga Ferenc Emléktorna | Pécs, Gandhi Gimnázium Sportcsarnok

M.F. - Fotók: Rónási Márton

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap