Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Nincs pihenő: alig ért véget az U18-as leány Európa-bajnokság Szarajevóban, az ezüstös magyarok már Bangkokban készülnek a világbajnokságra. A válogatott edzőjét, Iványi Dalmát is ott értük utol.

A PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója éppen egy edzésről ért vissza szobájába, amikor sikerült beszélnünk vele.

- Bár az Olaszország ellen elveszített döntő után csalódottak voltunk, mivel úgy éreztük, hogy ha jobban koncentrálunk, és még akad egy-két extra teljesítmény, akkor akár nyerhettünk is volna, mostanra már a csalódottság helyét átvette az öröm, hiszen az elmúlt évek egyik legjobb teljesítményét értük el, és jogosan lehetünk büszkék az Európa-bajnoki ezüstéremre. Összességében azt gondolom a szereplésről, hogy több játékosunk sérülése miatt korántsem zavartalan felkészülés után értük el ezt a sikert, olykor olyan kiváló játékkal, mint a Franciaország elleni elődöntő, olykor pedig kicsit akadozó gépezettel, mint Belgium ellen, ahol igazolták a lányok, hogy attól lesz igazán jó egy csapat, ha kevésbé jó játékkal, hitből, szívből és lélekből is képes behúzni egy-egy meccset. Nem volt sok időnk az örömre, hiszen szombaton már kezdődik a korosztályos világbajnokság is, ahol elég kemény csoportba kerültünk, hiszen az egy évvel ezelőtti vébé első és harmadik helyezettje, az USA és Ausztrália mellett a mindig kellemetlen ellenfélnek számító Dél-Korea lesz még az ellenfelünk. Nekünk az EB-szereplés volt idén a fontosabb, oda időzítettük a csapat formáját, és ugyanarra a hőfokra elérni alig pár hét különbséggel nem biztos, hogy újra sikerülni fog, de nem adjuk meg magunkat, minden ellenfelünket igyekszünk majd legyőzni. Most azt mondom, hogy erre leginkább Dél-Korea ellen, rögtön az első csoportmeccsünkön lesz a legnagyobb esély, ha azt a meccset sikerülne behúznunk, akkor a másik csoport másodikjával játszhatnánk a legjobb nyolcba kerülésért, ami így elérhető közelségbe kerülne. Ezzel az eredménnyel, a negyeddöntőbe kerüléssel már elégedett lennék, de bízom abban, hogy akár még ennél is jobban sikerülhet a bangkoki világbajnokság – foglalta össze Iványi Dalma.

A PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia játékosai, edzői és közössége nevében ezúton gratulálunk a sikeres Európa-bajnoki szerepléshez, az ezüstéremhez, és szurkolunk azért, hogy a világbajnokságon is szép eredményt érjen el a magyar válogatott.

M.F.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap